Nem tesznek lapátra rendőrt Győr-Moson-Sopron megyében?

Nem lesznek elbocsátások a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál; a rendőrség és a határőrség lezárult integrációjával nyert a rendőrség – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Szabadfi Árpád dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány Győrött. • Szocialista közbiztonság: ötven rendőr távozik Sopronból• Létszámleépítés a rendőrségnél

MNO
2009. 10. 08. 15:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A megyei rendőrfőkapitány a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) győri tagszervezete elnökének, Kiss Sándornak arra a hétfői kijelentésére reagált, amely szerint a rendőrség és a határőrség integrációjával ez év végén megszüntetik a státus nélkül maradtak munkaviszonyát. Ez szerinte Győr-Moson-Sopron megyében 60 hivatásost és 62 civil alkalmazottat érint.

Szabadfi Árpád azt mondta, hogy az integrációt követően a megyei rendőrség 153 státusszal gyarapodott, ami lehetővé tette a betöltetlen álláshelyek pótlását. A hivatásos állományúak közül mindenkit tudtak foglalkoztatni, de öten önként távoztak az állományból s mentek más pályára. A határőrségtől átkerült közalkalmazottak közül 21-nek nem tudtak állást ajánlani, az ő munkaviszonyuk felmondással megszűnt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.