„Világosan kell látni, kik azok, akik ezt így jóváhagyták” + Videó

A Fidesz szerint a kormány visszaél hatalmával, amikor alkukat kényszerít olyan szervezetekre, amelyek a legelesettebb embereket képviselik. Szijjártó Péter erről a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra reagálva beszélt, hozzátéve: ez tisztességtelen, cinikus magatartás. • Szolidaritás: sikerült megmenteni a vakok szövetségét• Kósa: A válság a fogyatékos embereket sújtja leginkább• Drámai következményei lehetnek a költségvetésnek

MNO
2009. 10. 08. 15:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az egészségügyben „a kormány által kikényszerített alku” azzal a veszéllyel jár, hogy a jövő év első néhány hónapja után össze fog dőlni az egészségügyi ellátás a pénzhiány miatt, hiszen már most a 2010-es költségvetés terhére zajlik az „alkudozás”.



Szijjártó Péter visszataszítónak nevezte, hogy a kormány a fogyatékkal élő embereket segítő szervezetekre is olyan nyomást gyakorol, amelyek alapján kénytelenek megkötni bizonyos alkukat. Ezek a szervezetek – fejtette ki – ki vannak szolgáltatva az államnak, és kénytelenek elfogadni olyan alkukat is, amelyek „életben maradásukhoz” szükségesek. Mint fogalmazott, a költségvetés tele van értelmetlen és felesleges megszorításokkal, amelyek közül egyet, a gyermekmenza-támogatás „drasztikus megkurtítását” már sikerült megakadályozni.

Szijjártó Péter ugyanakkor rámutatott: ha meg lehet úgy oldani a jövő évi költségvetést, hogy ne vegyenek el kétharmadot a gyermekek menzatámogatásából, akkor vajon miért kellett a büdzsét úgy beterjeszteni, hogy ez a csökkentés szerepelt benne. „Világosan kell látni, hogy ki az, vagy kik azok, akik ezt így jóváhagyták, (...) akik szemet hunytak efölött” – tette hozzá. Közölte: az „embertelen intézkedéseket” nem egyenként, hanem összességében kell visszavonni, vagyis vissza kell vonni az egész büdzsét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.