„A családok számára elfogadhatatlan a jövő évi büdzséjavaslat”

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) felszólítja a képviselőket, hogy ne fogadják el a jövő évi költségvetést. Szabó Endre, a tömörülés elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a családok számára elfogadhatatlan a jövő évi büdzséjavaslat, mert többek között az önkormányzatoktól elvonni tervezett 120 milliárd forint számos olyan területet érint, amely szorosan kapcsolódik a családokhoz.

MNO
2009. 11. 11. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a költségvetési javaslat elfogadása kapcsán azt mondta: „Nincsenek nagy reményeink”. Gémesi György szerint a jövő évi büdzsé tervezete 250-300 milliárd forint mozgástérszűkülést okoz az önkormányzati szektorban. Úgy vélte, ekkora elvonás komoly működési gondokat fog okozni. Mint ismertette, többek között csökkennek a gyermekek napközbeni ellátási normatívái, és kevesebb jut majd bizonyos szociális feladatok ellátására is.

Ezeket a szolgáltatásokat vagy nem kapják meg a családok, vagy fizetniük kell majd értük, de ez mindkét esetben gondot okoz majd – vélte Gémesi György.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnökségi tagja hangsúlyozta: egyre több család él a létminimum közelében vagy azalatt, és a többség rászorul az önkormányzati szociális intézményrendszerre. Úgy vélte, ha egy társadalom egészséges családokat akar, akkor az egészségügyből, a szociális és az oktatási területről nem vonhat el forrásokat.

A Ptk. parlament általi újbóli elfogadása kapcsán Szabó Endre megjegyezte: továbbra is úgy vélik, hogy a törvény családügyi részének változatlanul hagyásával sérül a házasság intézménye. Jelezte: kifogásaikkal már korábban beadvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.