A Fidesz az elnöki rendszer helyett a parlamentarizmus pártján

Navracsics Tibor szerint egyhangú a Fideszen belüli vélekedés arról, hogy nem az elnöki típusú rendszer, hanem a parlamentarizmus pártján állnak. Az ellenzéki párt parlamenti frakcióvezetője kedden a köztévé reggeli műsorában kijelentette: egy Fidesz-kormányban lenne önálló belügyminisztérium.

MNO
2009. 11. 10. 7:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány esetleges bukásával, illetve az előre hozott választás lehetőségével kapcsolatban Navracsics Tibor kifejtette: a kormány bukása nem biztos, hogy előre hozott választást eredményez, hiszen előfordulhat, hogy november 30-a, a költségvetési szavazás után úgy dönt a kabinet: lemond, és a választásokig ügyvezető kormányként tevékenykedik tovább.

A Magyar Televízió Ma reggel című műsorában a frakcióvezető megerősítette pártja álláspontját, miszerint úgy látják, a jövő évre tervezett, 3,8 százalékos hiánycél nem reális alapokon nyugszik. A Fidesz prognózisa szerint az egész költségvetés össze fog omlani 2010 első fél évének vége felé. Ezt alátámasztja az is, hogy a kormány számos jelenlegi tagja már előre úgy nyilatkozott, a jövőben nem kíván politikus lenni, és a választáson sem akar indulni – tette hozzá, megjegyezve: a kormány csak az első fél évre gondol.

Navracsics Tibor hangsúlyozta: nem készülnek arra, hogy a parlamentben esetleg össze kellene majd fogniuk a Jobbikkal ahhoz, hogy kormányzóképes erő legyenek. „Arra készülünk (...), hogy végre olyan tiszta helyzet lesz a magyar politikában, amikor egy párt a vállalásait mindenfajta, a koalíciós társra történő felelősségáthárítás nélkül meg tudja valósítani” – emelte ki.

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz december 12-re elkészülő komplett választási listáján Molnár Oszkár jelenlegi fideszes képviselő, edelényi polgármester rajta lesz-e, Navracsics Tibor úgy válaszolt: „Ez majd eldől”. A frakcióvezető úgy tudja, hogy Molnár Oszkárnak még nem zajlott le a meghallgatása Felcsúton. Orbán Viktor pártelnök a Fidesz valamennyi egyéni képviselőjelöltjével egyeztet felcsúti házában.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.