A kormány tehetetlen, nem ura a gazdasági helyzetnek

A kormány tehetetlen és nem ura a gazdasági helyzetnek – jelentette ki Varga Mihály hétfőn, napirend előtti felszólalásában az országgyűlésben. Mint figyelmeztetett, egy múlt héten közzétett jelentés szerint a reáljövedelmek 4-5 százalékkal csökkennek 2010-ben, s erről a kormány is tehet. • A visszaküldött polgári törvénykönyvről döntenek a honatyák

Forrai Mária Melinda
2009. 11. 09. 12:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Bizottság újabb jelentése szerint 2010-ben a kormány által jelzett hiány nem tartható – jelentette ki Varga Mihály napirend előtti felszólalásában a parlamentben hétfőn. Emlékeztetett: a költségvetési tanács ugyanezt közölte.

Egy múlt héten közzétett elemzés szerint 2010-ben mintegy 4-5 százalékkal csökkennek a reáljövedelmek – fejtette ki a fideszes szakpolitikus. Ez három okra vezethető vissza: a munkanélküliség alakulására, a 13. havi nyugdíj elvételére és a családtámogatási rendszer befagyasztására. Varga szerint hiába hárítja el a kormány a felelősséget magától a munkanélküliség növekedésével kapcsolatban – mondván, hogy erről a világgazdasági folyamatok „tehetnek” –, a másik két okhoz közük van. Mindez egyértelműen mutatja a kormány tehetetlenségét, és hogy nem ura a gazdasági helyzetnek – hangsúlyozta a szakpolitikus.

Mint hozzátette: mint ahogy 2005-ben is megváltoztatták a GDP számítási módszerét, ugyanígy most is ezzel próbálkoznak azért, hogy az IMF felé a megfelelő számokat tudják kimutatni, ám mindez közönséges hamisítás, illetve trükközés – amelyről már megígérték, hogy be fogják fejezni – mondta Varga.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.