„A rendőrség úgy, ahogy van, megenné a nemzetbiztonságot”

Rossz irányt mutatnak Simicskó István szerint azok az elképzelések, amelyek a polgári titkosszolgálatoknak a Belügyminisztériumhoz történő csatolásáról szólnak.

MNO
2009. 11. 11. 20:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke erről a „Titkok és Szolgálatok” című konferencián beszélt szerda este Budapesten. A politikus emlékeztetett, hogy a rendszerváltás előtt a Belügyminisztérium alatt működött a III-as főcsoportfőnökség, ezért – mint fogalmazott – nem jó irány a polgári titkosszolgálatok becsatolása a Belügyminisztériumhoz.

„Tartanék attól, hogy a (...) rendőrség úgy, ahogy van, megenné a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatot és a Nemzetbiztonsági Hivatalt”, és „eltűnnének a süllyesztőben” – mondta Simicskó István. Hozzátette: mind a rendőrségnek, mind a titkosszolgálatnak megvan a maga feladata, és nem lenne jó összekeverni ezt a kettőt.

A szakpolitikus azt sem tartaná jó megoldásnak, ha az Információs Hivatalt integrálnák a Külügyminisztériumba. A katonai szakszolgálatokkal kapcsolatban elmondta: azt el tudná képzelni – ha minden kötél szakad –, hogy összevonják a Katonai Felderítő Hivatalt és a Katonai Biztonsági Hivatalt, de a teljes felszámolásukat nem támogatja.

Simicskó István hangsúlyozta: a nemzet biztonságának érdekeit kell mindenképpen szem előtt tartani, a szervezeti elképzelések szerinte másodlagos kérdések. A nemzetbiztonsági bizottság elnökének tájékoztatása szerint jelenleg mintegy ötezer ember dolgozik az állam által fenntartott titkosszolgálatoknál – ezren a katonai, négyezren a polgári szolgálatoknál.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.