A Tettye Forrásház egyszerűen megvette a franciák adósságát

Pécs új vízszolgáltatója, a Tettye Forrásház Zrt. lett a korábbi szolgáltató Pécsi Vízmű Zrt. legnagyobb hitelezője, miután megvásárolta a CIB Banknak a vállalattal szemben fennálló követelését.• Megnyílt a Forrásház ügyfélszolgálata • „Visszafoglalta” az ügyfélszolgálati irodát a Pécsi Vízmű

MNO
2009. 11. 05. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Iván, a pécsi önkormányzat ügyvédje csütörtökön, a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a jelenleg mintegy 770 millió forintos tartozás átruházására és közokiratba foglalására a városi közgyűlés ez irányú döntésének köszönhetően nyílt lehetőség. A követelést abból az egymilliárd forintos hitelkeretből veszik meg, melyet az eladó CIB Bank nyitott meg a Tettye Forrásház, illetve a tulajdonos önkormányzat számára.

Az ügyvéd magyarázata szerint ez volt az egyetlen lehetőség a francia kisebbségi, de önkormányzati többségi tulajdonú Pécsi Vízmű Zrt. fizetőképességének helyreállítására, vagyonának megmentésére. Hozzátette, hogy a CIB félmilliárd forintos folyószámla-hitelkeretet is biztosít a Tettye számára, melyből fedezni tudja a működéshez szükséges kiadásokat. A hiteleket és azok kamatait, költségeit az árbevételből fizetik vissza.

Winkler Tamás, a Tettye vezérigazgatója megjegyezte: mostantól mindegy, hogy a fogyasztók a régi vagy az új szolgáltatónak fizetik a vízdíjat. Az összegek ugyanis a Tettyéhez folynak be, mert a cég a követeléssel együtt megszerezte a CIB összes korábbi jogosultságát, a Pécsi Vízmű számlájára vezetett inkasszóját is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.