Az MSZP víziója: a „melegeket” börtönbe zárnák, könyveket égetnének

Szabó Zoltán szerint egyre fenyegetőbben körvonalazódik a „narancsszínű világ”, az, hogy milyen lenne, ha a Fidesz kerülne hatalomra. Az MSZP képviselője szerdai sajtótájékoztatóján beszélt erről, ahol megismételte Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök múlt heti felszólítását: demokraták, ébresztő!

MNO
2009. 11. 04. 10:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó szerint a jobboldali kórus kirekesztő, gyűlöletkeltő hangokról szól. Ha a Fidesz kerülne hatalomra, a melegeket börtönbe zárnák, az utcán könyveket égetnének, a nyilvánosság előtt pedig nem lehetne majd baloldali és liberális lapokat olvasni, ha ugyan maradnának ilyenek. A szocialista politikus állításait egy – az általa „szennylapnak” nevezett Demokratában megjelent – publicisztikával támasztotta alá, amelyben a szerző kultúrrendőrség felállítását követeli.

Pozsonyi Ádám múlt héten egy humorosnak szánt írását vette alapul Szabó Zoltán. Pozsonyi publicisztikájában leírta: „a kultúrrendőrség felállítását én már régen szorgalmazom, de sajnos sem én, sem híveim nem kerültek olyan pozícióba, hogy érvényt tudtak volna szerezni ennek a praktikus és közhasznú kezdeményezésnek.”

(MTI, MNO)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.