Bajnai 11 százalékos munkanélküliséget vár 2010 elejére

Bajnai Gordon szerint az Országgyűlés hétfőn elfogadja a jövő évi költségvetést, amely kivezetheti az országot a válságból. Az egyik internetes portálnak nyilatkozó miniszterelnök egy hiteles üzeti terv ellenében támogatná a köztévét is.

MNO
2009. 11. 29. 12:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Népszabadság internetes oldalára vasárnap feltett interjúban a kormányfő azt mondta, a foglalkoztatás visszaesésének mértéke már lassul, de a mélyponton még nincs túl az ország, a jövő év első fél évében a munkanélküliség aránya 11 százalék körül lehet. Mint mondta, a válságnak akkor van vége, amikor a foglalkoztatás ismét elkezd növekedni, ami időben túlmutat a jelenlegi kormányzati cikluson. A tapasztalatok azt mutatják – mondta -, hogy a foglalkoztatás körülbelül hat hónapnyi késéssel követi a makroadatok javulását, fordulatot a kormányfő a jövő év második felétől vár.

Arra a kérdésre, hogy felpuhult-e a költségvetés, Bajnai Gordon azt válaszolta, a jövő évi hiánycél továbbra is 3,8 százalék, így ebben az értelemben nem lehet puhulásról beszélni, ám belső átrendezések történtek a büdzsében, ezek többsége azonban ésszerűbbé tette a csomagot. Hangsúlyozta, ez egy válságköltségvetés, amely mindenkitől áldozatot kér, de nem elviselhetetlent. Az a költségvetési hiány, amelyet Magyarország kitűzött magának, józan helyzetelemzésen alapszik, azon, hogy ezt a válságot, a minket körülvevő világban jó eséllyel újabb részválságok követhetik – fejtette ki Bajnai Gordon. Azokat az óriási költségvetési hiányokat, amelyeket a világ fejlettebb államai most felhalmoznak, idővel finanszírozni kell, és azok is hitelből teszik majd, amivel elszívják a pénzt a kisebb, de kevésbé kockázatos államok és vállalkozások elől is, és ezzel lelassítják a világ növekedését a következő években – vázolta a kormányfő. Hozzátette, Magyarországnak le kell szokni arról a „kábítószerről”, amelyet az olcsó és könnyű hitelek jelentettek és felelős gazdaságpolitikát kell csinálnia, ami megteremti a tartós növekedés stabil alapját, mégpedig eladósodás nélkül.

Úgy vélte, a gazdasági folyamatokban rejlő kockázatokra fel kell készülni, mert – a dubai példát említve – a pénzpiac bizalma ismét megrendülhet. De erre az esetre nyújt az országnak tartalékot a Nemzetközi Valutaalap (IMF)hitele. Az IMF-fel folytatandó további tárgyalásokra utalva a miniszterelnök azt mondta, ez már a következő kormány mandátuma. „Mi megtettük, amit kellett” – jelentette ki, hozzátéve, a következő kormány legalább ötmilliárd eurónyi hiteltartalékkal gazdálkodhat, de szintén a következő kabinet döntése lesz, hogy meghosszabbítja-e a programot. Bajnai szerint ennek lenne értelme.

A Magyar Televízióról és annak finanszírozásáról szólva Bajnai Gordon azt mondta, nem partnerek a televízió ellehetetlenítésében és a politikai játszmákban sem érdekeltek, de az adófizetők pénzéből hatékonyabban kell gazdálkodnia a köztelevíziónak, amelynek gazdálkodásában jelentős tartalékok vannak a pazarlás mellett. „A Magyar Televízió is egyike annak a sok-sok állami rendszernek, amely gazdálkodásában jelentős tartalékok vannak, helyenként pazarlás folyik, ráadásul itt az elhibázott médiatörvény miatt hiányzik a gondos gazda is” – mondta a kormányfő.

Bajnai szerint ahogy a MÁV vagy a BKV, úgy az MTV sem vonhatja ki magát a válság alól; hatékonyabban kell gazdálkodnia az adófizetők pénzéből, mert nem szabad elfelejteni, az MTV-t az adófizetők tartják fenn, miközben közülük elég kevesen nézik. Közölte, a kormány biztosítani fogja az MTV folyamatos működéséhez szükséges támogatást. Ha a televízió letesz egy hiteles üzleti-gazdálkodási tervet és ahhoz illeszkedő, valóban a köz szolgálatát jelentő szakmai teljesítményt vállal, a kormány ehhez a tervhez megadja a támogatást. „Ha ehhez a most rendelkezésre álló forrásnál több kell, meg fogjuk találni a megoldást” – mondta, kiemelve, de előbb ezt a tervet a kabinet látni szeretné. „Egyszerűen azt szeretnénk, ha a Magyar Televízió is úgy bánna a közpénzekkel, ahogyan másoktól is elvárjuk. Világos, elszámoltatható viszonyokat akarunk látni” – közölte.

Andor László magyar uniós biztos személyével kapcsolatban a miniszterelnök úgy vélekedett, Andor László felkészültsége és tapasztalata megfelelő, hogy ellássa a szociális, esélyegyenlőségi és foglalkoztatási tárcát, hiszen utóbbi Magyarország számára eddig is a legfontosabb stratégiai probléma volt, és a krízis következtében ez a terület került Európában is a figyelem középpontjába. „Ezért Andor László összeurópai jelentőségű válságkezelő felelősséget kap, a felkészültségének és tapasztalatának megfelelően. De az emberi erőforrás fejlesztése, a szociális felzárkóztatás, vagy például a Magyarország szempontjából meghatározó fontosságú roma integrációs programok is az ő feladatkörébe tartoznak majd. Remélem, hogy ezeket a kérdéseket a Fidesz sem tartja jelentéktelennek, mert akkor nagy baj van” – mondta Bajnai Gordon kormányfő a Népszabadság online-nak adott interjújában.

(nol.hu, mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.