
origo.hu
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
A kormány várhatóan a jövő héten foglalkozik a H1N1 elleni védőoltás rendszerének továbbfejlesztésével – közölte a kormányszóvivő Rómában az MTI-vel pénteken késő délután. Szollár Domokos hangsúlyozta: Magyarország jól felkészült a H1N1-járvány elleni küzdelemre, időben megszerezte a lakosság hatvan százalékának beoltásához szükséges mennyiségű védőoltást és a WHO ajánlásait figyelembe véve folyamatosan frissíti a nemzeti pandémiás tervet. Ugyanakkor – mint mondta – az Európában egyre jobban terjedő új influenza miatt tovább kell fejleszteni a védőoltás beadásának most is jól működő rendszerét, annak érdekében, hogy még gyorsabban jusson el az oltóanyag az emberekhez. A kormányszóvivő ennek részleteiről nem kívánt többet mondani.
Az MTI úgy tudja: a kormányzat nem elégedett a jelenlegi oltási rendszerrel, mert hiába rendelkezik Magyarország elsőként Európában milliós nagyságrendben H1N1 elleni oltóanyaggal, az nehézkesen, akadozva jut el az emberekhez. Bajnai Gordon kiemelte: Magyarország sokkal jobban áll vakcinaügyben, mint a legtöbb európai ország. Van vakcinánk, megszervezett ellátásunk, amit tovább szeretnénk javítani – fogalmazott. Szavai szerint Magyarország csakúgy, mint az energiaválságban, az influenzaválságban is a biztonság szigete szeretne lenni.
Bajnai egyébként egyfajta reklámarc is lett.
Kitért arra: azért oltatta be magát nyilvánosan, mert a felelősségvállalást akarta hangsúlyozni. Mindenki felelős azért, hogy megőrizze az egészségét és a gazdasági válság idején a munkaképességét – hangoztatta a kormányfő.
Bajnai Gordon arra a kérdésre, hogyan kommentálná azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint Mesterházy Attila frakcióvezető lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje, úgy válaszolt: a szocialista pártnak kell eldöntenie, hogy kit szán miniszterelnöknek. Hozzátette: ha jól tudja, erről december 12-én döntenek majd. „Ez az ő dolguk és a felelősségük, ebben csak támogatni tudom majd az MSZP-t” – közölte.
(MTI/MNO)
Leáll a debreceni repülőtér, törlik a járatokat június végén
Magyar zászlók ezrei tűnhetnek fel a klub-vb mai rangadóján New Yorkban + videó
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő
Méhkasba nyúlt a kormány: 47 ország ment neki Magyarországnak – Ukrajna sem maradt ki a sorból
Babájával a szíve alatt halt meg egy kismama a vasárnapi felfoghatatlan tragédiában
Megszűnik a TAJ-kártya
Fura színe lett a Balaton vizének, és ez még csak a kezdet
Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Magyarország 88 embert szállított haza a Közel-Keletről
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Magyar Péter az Európai Parlamentben tagadta le, hogy lehallgatta Varga Juditot + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.