Budapesten tárgyal egy meggyőződéses európai

A köztársasági elnökkel, az Országgyűlés elnökével és a kormányfővel folytat ma megbeszéléseket Lluís Maria de Puig, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke.

MNO
2009. 11. 24. 6:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol szocialista politikus, aki 2008 januárja óta tölti be tisztét, találkozik az Európa Tanács budapesti dokumentációs központjának vezetőjével is.

Megválasztásakor Lluís Maria de Puig „meggyőződéses európainak” nevezte magát, hangsúlyozva, hogy szorosabb kapcsolatokat szeretne kialakítani az európai politikai színtér más szereplőivel, mindenekelőtt az Európai Unióval. A szociális értékeket, a nők és gyermekek elleni erőszak megszüntetését, az emberkereskedelem elleni határozott fellépést és a kisebbségek kínálta értékek megbecsülését említette a fő elvek között, amelyek parlamenti közgyűlési elnöki tevékenységét vezérlik majd – mondta.

Az 1949-ben létrejött strasbourgi székhelyű Európa Tanács a demokratikus berendezkedés, a jogállamiság és emberi jogok tiszteletben tartásán őrködő nemzetközi szervezet, célja, hogy az egész kontinensen segítse a demokratikus elvek érvényesülését; 47 tagállama van. Az ET parlamenti közgyűlése az egyes tagországok nemzeti parlamentjeinek képviselőiből tevődik össze, évente négyszer tart ülésszakot.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.