Cigány bűnözővel zárták össze a romagyilkosságok gyanúsítottját

Egy cigány fogvatartottal zárták egy cellába Cs. Istvánt, a romagyilkosság-sorozat egyik feltételezett elkövetőjét a fővárosi Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben – írja a Magyar Nemzet. Amikor Cs. István megkérdezte, miért kapott cigány zárkatársat, börtönpszichológushoz küldték.

Magyar Nemzet
2009. 11. 17. 5:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem értem a történteket, illetve hogy a pszichológus miért akarta azt elérni, hogy védencem azt mondja, cigánygyűlölő, amikor erről szó sincs – nyilatkozta Barcsi István, Cs. István védője. Nehezményezte, hogy védencét az utóbbi hónapokban több büntetés-végrehajtási intézetbe is átszállították. Meggyőződése, hogy a hatóság Cs. István megtörésére játszik. Nem véletlen az sem, hogy védencemet tizenhárom napig nem engedték megfürdeni – jegyezte meg Barcsi. Az igazságügyi szakértői véleményeket – jelezte –, amelyekre a rendőrség sokszor hivatkozik, nem láttam, a sajtóból szerzem az értesüléseket, pedig a hatóságnak kötelessége lenne a szakvéleményeket átadni.

Nemcsak a gyanúsítottaknak és védőiknek, hanem a nyilvánosságnak is beszámol e hónap végén a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) azokról a bizonyítékokról, amelyek a testület megfogalmazása szerint kétséget kizáróan alátámasztják a terheltek bűnösségét – egészítette ki a hétfői sajtóhíreket Bartha László, az NNI szóvivője. A Népszabadság úgy tudja, a nyomozók a végleges igazságügyi szakértői véleményekre várnak, amelyek akkor is megingathatatlan alapot jelentenek a majdani vádnak, ha a gyanúsítottak semmit nem vallanak be – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, amelyből további részleteket is megtudhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.