Dél-Koreába utazik Sólyom

Állami látogatásra a Koreai Köztársaságba utazik Sólyom László köztársasági elnök szombaton. Látogatása egybeesik a magyar-koreai diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulójával.

MNO
2009. 11. 27. 9:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar államfő Ri Mjong Bak dél-koreai köztársasági elnök meghívására tesz látogatást november 28. és december 2. között az ázsiai országban. Látogatásának célja, hogy újabb lendületet adjon a két ország kapcsolatai fejlődésének. Sólyom László négynapos látogatása során a koreai államfő mellett megbeszélést folytat Kim Hjong O nemzetgyűlési elnökkel.

A köztársasági elnököt díszdoktorrá avatják a szöuli Jonszej Egyetemen, amely Korea legrégebbi, keresztény misszionáriusok által alapított magánegyeteme. Ellátogat a délkeleti Kjongdzsu városába, ahol megtekinti a világörökség részét képező Bulguszka buddhista templomot. Csedzsu szigetén a természeti látnivalók mellett megtekint egy szélerőműparkot is. A Koreai-félsziget déli részén fekvő köztársaságot 1948. augusztus 15-én kiáltották ki; a 38. szélességi foknál az 1950 és 1953 közötti koreai háborút lezáró fegyverszüneti egyezmény által kijelölt demarkációs vonal választja el Észak-Koreától.

Az ország területe több ezer szigettel együtt több mint 99 ezer négyzetkilométer, lakosainak száma 48 millió, a legtöbben, több mint 9,5 millióan Szöulban élnek. Magyarország 1989. február 1-jén, első szocialista országként létesített diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, amikor Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár szöuli látogatásán aláírta a teljes értékű diplomáciai kapcsolatok felvételéről szóló megállapodást. Ugyanebben az évben hivatalos látogatást tett Magyarországon a dél-koreai államfő. Magyar köztársasági elnök, Göncz Árpád személyében legutóbb 1993 novemberében járt Dél-Koreában.

A diplomáciai kapcsolatok felvétele után az első magyar kormányfői vizit 1995 decemberében volt, akkor a kapcsolatok felvételéről szóló egyezményt aláíró Horn Gyula látogatott az országba. A két ország vezetői között a legutolsó magas szintű találkozó 2007. szeptember 18-án volt, amikor Han Duk Szu akkori dél-koreai miniszterelnök hivatalos látogatást tett Budapesten, fogadta őt Sólyom László és tárgyalt Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel is. Az elmúlt húsz évben a két ország között szoros gazdasági, kereskedelmi együttműködés alakult ki, jelenleg Magyarországon 40 koreai cég működik. 1986-ban a kereskedelmi kapcsolatok értéke 4,8 millió dollár körül volt, 2007-ben viszont meghaladta a kétmilliárd dollárt, s ez 2008-ban sem csökkent 1,9 milliárd dollár alá. A Magyarországon jelen lévő koreai cégek közé tartozik a gumiabroncsgyártó Hankook Tire, az autógyártó KIA Motors, az elektronikai eszközöket készítő Samsung és LG, valamint a KDB bank, a Hanwha-csoport és a Daewoo-csoport is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.