Délután érkezik a Vöröskereszt segélyszállítmánya Kárpátaljára

Magyar idő szerint a délutáni órákban érkezik meg a Magyar Vöröskereszt segélyszállítmánya az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai szervezetéhez – tájékoztat a szervezet közleményében. Az első körben 40 ezer darab szájmaszk és a gyártók által felajánlott gyógyszerszállítmány az Ukrán Nagykövetség segítségével jutott el a rászorulókhoz.

MNO
2009. 11. 04. 11:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyi lakosok térítésmentesen kapják meg az így eljuttatott maszkokat és gyógyszereket, melyeket a kedden adott át Habsgurg György a Magyar Vöröskereszt elnöke és Selymes Erik, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója Dmytro Tkachnak, Ukrajna Magyarországi Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövetének.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt helyszínen tartózkodó katasztrófa-készenléti szakmai vezetője arról számolt be, hogy a helyi lakosok leginkább az utóbbi napokban hiánycikké vált szájmaszkokat keresik. Az emberek úgy próbálnak védekezni, ahogy tudnak, vannak, akik egyik ruhadarabjukkal, mások összekötözött gézdarabbal takarják el szájukat. A vöröskeresztes egyenruha láttán többen azonnal kérdezősködni kezdtek, leginkább a járvány veszélyessége, és a szájmaszk beszerzésének lehetősége irányt érdeklődtek.

Az ötmillió forint összértékű adomány, mely négyféle gyógyszert és negyvenezer szájkmaszkot tartalmaz, magyar idő szerint a délutáni órákban érkezik meg. A vényköteles antibiotikumok, lázcsillapítók, és az influenza tüneteit enyhítő gyógyszerek kárpátaljai kórházakhoz kerülnek további felhasználásra. A szállítmányt a Magyar Vöröskereszt küldöttsége és Dmytro Tkach, Ukrajna Magyarországi Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete együtt adja át a kárpátaljai kormányzónak és az Ukrán Vöröskereszt fogadóbizottságának.

A Magyar Vöröskereszt ezen a héten további szállítmányt juttat el a kárpátaljai szervezethez, összesen 120 ezer maszk és több millió forint értékű gyógy- és fertőtlenítőszer formájában. A szervezet munkatársa úgy értesült, hogy Kárpátalján a fertőzöttek száma egy nap alatt 12 ezerről 18 ezerre nőtt. A pánik miatt a helyi patikákban gyógyszer-hiány alakult ki, elfogytak a maszkok és az influenza tüneteit enyhítő készítmények, noha jelenleg Ukrajna-szerte Kárpátalja a legkevésbé veszélyeztetett körzet. Információink szerint a helyszínen nem is lehet pontosan tudni, milyen járvány terjed, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint ugyanis egyértelműen kimutatható a H1N1-vírustörzs jelenléte, miközben az Ukrán hatóságok szerint szezonális influenzáról van szó – olvasható a segélyszervezet közleményében.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.