Demokratikus Hálózat: nincs kettős mérce és lapítás, MSZP!

Világos választ vár a Demokratikus Hálózat Veresné Szabó Éva szocialista képviselő megállapításával kapcsolatban az MSZP-től, és valódi elhatárolódásra szólítja fel a szocialista pártot. Veres János felesége tavaly egy frakcióülésen arra célzott, hogy egyesek gyógyszereket szednek be azért, hogy sérült gyerekeket szüljenek.

MNO
2009. 11. 06. 7:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magát baloldaliként meghatározó szervezet egyik vezetője a Népszabadságnak úgy fogalmazott: nincs kettős mérce, nincs lapítás. Amit számon kérnek a Fideszen, azt kétszeresen számon kell kérni az ő oldalukon, a szocialista párton.

A Balközép című lap egyik most előkerült számában megjelent írás szerint Veresné Szabó Éva tavaly Balatonőszödön azt mondta: „a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra.”

(Népszabadság, MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.