
origo.hu
Viharos széllel érkezik egy gyorsan vonuló hidegfront
A kormányfő és a köztársasági elnök együttes javaslata alapján dönt az Országgyűlés az új antikorrupciós hivatal vezetőjének személyéről; ez a garancia arra, hogy pártsemleges jelölés legyen – erről Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter beszélt az MTI kérdésére kedden.
A miniszter – az ügyben elrendelt belső rendőri vizsgálat eredményére hivatkozva – azt mondta: a rendőrség megfelelő létszámban biztosította a mérkőzést, az előkészítés során helyesen járt el, jól kezelte a megvadult tömeget, de azok az intézkedések hiányoztak, amelyek a rendzavarásban részt vevők helyszíni felderítéséhez, előállításához kellettek volna.
Draskovics Tibor hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy azok, akik ott súlyos bűncselekményeket elkövettek, megúszhatnák ezt. A rendelkezésre álló videofelvételek alapján jól látszik, kik gyújtották fel a széksorokat, kik dobáltak ezt-azt a pályára és a rendőrökre. A rendőrök a következő „didergős hajnalokon jó néhány lakásajtón fognak bekopogtatni és invitálják meg hosszabb beszélgetésre azokat, akik ott nem bírtak magukkal” – tette hozzá.
A miniszter beszélt arról is, a rendőrségnek szeptember óta jogszabályi felhatalmazása van arra, hogy megtiltsa egy futballmérkőzés megtartását, ha ezt szükségesnek tartja. Felhívta a figyelmet arra: a következő Ferencváros-meccs szerdán lesz, s „a rendőrség komolyan mérlegelni fogja, hogy a szombati tapasztalatok alapján megvannak-e a rendezvény megtartásának feltételei”.
Arra a kérdésre, hogy döntött-e már erről a rendőrség, Draskovics Tibor azt mondta: nem tudja, elképzelhető, hogy a rendőrség – amelynek ebben az ügyben hatásköre van – már határozott. Ugyancsak kérdésre válaszolva közölte: szerinte annál nagyobb büntetés, hogy egy meccset nem lehet megtartani, kevés van.
Az ügyben felállított nyomozócsoporttal kapcsolatban Draskovics Tibor emlékeztetett arra: kezdeményezésére úgy módosult a büntető törvénykönyv, hogy öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek azok, akik egy tömegrendezvényen csoportosan követnek el a garázdaságot. Mint hozzátette, az ötéves szabadságvesztés elvileg lehetővé teszi a titkosszolgálati eszközök törvényes alkalmazását, de nem tiszte tudni azt, hogy a rendőrség a konkrét ügyben milyen eszközöket használ.
Kiemelte, megköveteli a rendőrségtől, hogy minden rendelkezésére álló törvényes eszközzel derítse fel, kik ezek az emberek – ha vannak ilyenek -, kik a felbujtóik és állítsa őket bíróság elé. Közlése szerint nem véletlen, hogy a BRFK-n belül a szervezett bűnözéssel foglalkozó részleg kapta ezt a megbízást, mert az a feltételezés, hogy komoly szervezőmunka áll ezeknek az akcióknak a hátterében. A miniszter úgy fogalmazott: rendet fognak tartani a stadionokban is, a sporttörvény módosítása ehhez minden jogszabályi feltételt biztosít.
600 szerződést már megkötöttek a kistelepüléseken
Az első két hónap adatai alapján elmondható, hogy a várakozásokat messze meghaladó sikerrel járt a településőri program: eddig az önkormányzatok több mint ezer településőr foglalkoztatásához nyújtottak be pályázatot – mondta Draskovics. A miniszter szerint ezek alapján mintegy 600 szerződést már meg is kötöttek a kistelepüléseken, mert főleg azok pályáztak. Előrevetítette: rövid időn belül ezernél is több olyan egyenruhás hatósági ember lesz, akik a rendőrséggel, a polgárőrséggel együttműködve, az önkormányzat irányításával a helyi közrend, közbiztonság fenntartásában és megerősítésében vesz részt.
(MTI)
Viharos széllel érkezik egy gyorsan vonuló hidegfront
Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Pár hét, és a Samsung végleg törli minden adatodat – így állíthatod meg
Itt a Mandiner választási mérlege: továbbra is első helyen a Fidesz, a parlamenti erők eltűntek a süllyesztőben
Komoly vetélytársat kap a Lidl és az Aldi, itt ráadásul éjjel is vásárolhatunk
Erősen támogatja az Európai Bizottság Ukrajna felvételét, de egy dologgal nem számolnak: így sodródhat bele a háborúba a teljes EU
Dráma Milák Kristóf körül: elúszik az idei világbajnokság is
Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos
A Barcelona önként jelentkezett a klubvilágbajnokságra, de a FIFA lesöpörte őket
Felújítás jön a MÁV-nál, az egyik vonalon egy hét múlva csak pótlóbusszal lehet majd közlekedni
Újabb milliárdos csalással bukott le a pályázati trükkmester
Kovács István amatőr hibát követett el – kritikák özöne zúdul rá a klub-vb-n + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.