Ezer milliárd forintos „lyuk” a 2010-es költségvetésben?

A Fidesz 5-7 százalékos költségvetési deficittel számol a 2010-es költségvetési évben annak ellenére is, hogy a párt – kormányra kerülése esetén – mindent meg kíván tenni a hiány elszaladása ellen – mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke kedden a köztelevízió esti műsorában. Az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere kiemelte: mintegy ezer milliárd forintos lyuk van a jövő évi költségvetésben, erre a vészhelyzetre tekintettel pedig „nagyon sürgősen” módosítani kell.

MNO
2009. 11. 04. 7:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Varga Mihály szerint olyan gazdaságpolitikára van szükség, amely egyszerre teremt új munkahelyeket, ösztönzi a beruházásokat, illetve lehetőséget teremt az államadósság törlesztésére is. Hozzátette: mintegy 450 milliárd forintot igénylő módosító javaslataik forrását a költségvetési tartalékokból, a kamatkiadások csökkentéséből, illetve az adósságtörlesztés területéről kívánták beszerezni.

Az ellenzéki politikus nem tartotta szerencsésnek, hogy a kormány a választás évében 325 milliárd forintos tartalékot képez, mivel ennek felhasználását az Országgyűlés már nem ellenőrizheti a büdzsé elfogadása esetén. Varga Mihály megjegyezte továbbá, hogy a Fidesz folyamatosan konzultál a Nemzetközi Valutaalappal, a nemzetközi szervezet – a belpolitikai helyzetre tekintettel – ugyanis kikéri a párt gazdaságpolitikai véleményét, amiről a Fidesz tájékoztatást is ad.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.