Félelmet és reszketést váltott ki a bűnügyi régiós modell?

A budapesti rendőrfőkapitány szerint a bűnügyi régiós modell működőképes, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Tóth Gábor szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az elmúlt fél évben az ötből négy régióban a bűncselekmények száma csökkent, és az eredmények a felderítések javulásáról szólnak. Ezért mindenképpen célszerű a fél évvel ezelőtt indított rendszer egyéves időtartamú kipróbálása.

MNO
2009. 11. 04. 14:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

November 16-tól egy külön hatodik régiót is kialakítanak a IX., a XX., XXI. és XXIII. kerület részvételével Dél-Pesten – mondta a rendőrfőkapitány, rámutatva, hogy a hat kerületet magába foglaló dél-pesti bűnügyi régióban nem következett be a felderítésben előrelépés, és a leterheltség miatt célszerű kialakítani a külön régiót.

A fővárosban március 1-jén alakították meg az öt bűnügyi régiót, a rablások, betöréses lopások, valamint a gépjárműlopások és -feltörések eredményesebb felderítése érdekében.

Tóth Gábor közölte, a kiemelt bűncselekmények száma 2 és 10 százalék közötti mértékben csökkent az egyes régiókban, ahol három különböző modellt alkalmaztak. Ezek közül a tapasztalatok szerint az volt a leghatékonyabb, amikor az ügyeket kerületek szerint elosztották. Ezért a következő hat hónapban minden régióban ezt követik, vagyis hogy a három kiemelt bűncselekmény-kategóriában keletkezett ügyeket szétosztják a kerületi rendőrkapitányságok között.

Bodnár Zsolt, a főkapitány bűnügyi helyettese elmondta: a gépjárműlopások száma háromszázzal csökkent a múlt évhez képest az észak-budai bűnügyi régióban. Ugyanakkor a belvárosi bűnügyi régióban a múlt évhez képest megnövekedett a gépjárműlopások száma – mintegy ötvennel több ilyen bűncselekmény történt.

Bodnár Zsolt reményét fejezete ki, hogy az elkövetkező hat hónapban a dél-pesti bűnügyi régió felzárkózik a többihez. Tóth Gábor kérdésre válaszolva közölte, a kísérleti programot akkor lehetne véglegesnek tekinteni, ha ebben születne szakmapolitikai döntés és történne egy strukturális átalakulás. Elmondta azt is, a 29 fővárosi pénzintézetnél történt rablásnak a felét már felderítették, a többiben még folyik a nyomozás.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.