Fidesz: az MSZP nyíltan vállalja a brutális megszorításokat

Az MSZP most már Bajnai Gordonnal együtt viseli a felelősséget a minden eddiginél brutálisabb megszorításokért – szerepel Szijjártó Péter közleményében. Az MSZP igent mond arra, hogy az idős emberektől, a nyugdíjasoktól újabb 80 milliárd forintot elvegyenek – tette hozzá.

MNO
2009. 11. 02. 14:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal, hogy a szocialisták egy emberként felsorakoztaka 2010-es költségvetés mögé, az MSZP most már Bajnai Gordonnal együtt viseli a felelősséget a minden eddiginél brutálisabb megszorításokért – olvasható Szijjártó Péter közleményében. Az MSZP igent mond arra, hogy a tűzoltóktól 1,8 milliárd forintot vegyenek el, a mentéstől pedig 400 milliót – tette hozzá a Fidesz szóvivője.

Szijjártó szerint az MSZP igent mond arra, hogy bezárják a vidéki vasutakat, az MSZP igent mond arra, hogy a fűtéstámogatástól 55 milliárdot vonjanak el, és ezáltal a rászoruló családok fűtésszámlája több tízezer forinttal nőjön évente. Az MSZP igent mond arra, hogy az idős emberektől, a nyugdíjasoktól újabb 80 milliárd forintot elvegyenek – vélte a Fidesz szóvivője. A politikus szerint az MSZP igent mond arra, hogy az iskoláktól, a diákoktól 46 milliárd forintot vonjon el Bajnai Gordon. Az MSZP igent mond arra, hogy 2010-ben már csak fél évig kapjanak iskolatejet a diákok – zárul a közlemény.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.