Pesti Imre, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez az összeg – havi bontásban – 10-15 rezidens „európai módon történő” fizetését biztosította volna. A fideszes politikus úgy fogalmazott: ahol a szocialista politikusok jelen vannak, ott „lenyúlás, alkalmatlanság és hazudozás” érhető tetten. Elfogadhatatlan, hogy üzleti ügyek prédájává váljon az egészségügy – tette hozzá Pesti Imre, aki szerint szocialistákhoz köthető cégek „garázdálkodnak” az egészségügyben.
A részletekről szólva kifejtette: a János-kórház öt jogi tanácsadó céggel, jogi irodával megkötött szerződése mellé került az újabb két szerződés, az egyik a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodával, a másik pedig a Csiha Judit és Társai Ügyvédi Irodával. „A szocialista politikusok az egészségügyet sem kímélik, az egészségügyből is forrásokat vonnak ki” – mondta.
Az új típusú influenzavírussal, a H1N1-gyel kapcsolatban az ellenzéki szakpolitikus úgy vélekedett: a kormányzat a járványt is „lenyúlásra” használja. Ahogyan korábban többször, Pesti Imre szerdán is felhívta a figyelmet arra, hogy az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet a gyógyszer-nagykereskedő cégeknél ötször-hatszor drágábban árulja a gyógyszert, vásárolja meg, miközben extraprofitra tesz szert.
Megdöbbentő az is – folytatta –, hogy az állam is drágábban vásárolja az oltóanyagot a gyártó cégtől, az Omninvesttől, mint a többi nagykereskedő. Ráadásul az állam évente több száz millió forinttal támogatja ezt a céget – tette hozzá Pesti Imre.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.