Formalizálná az MDF Debreczenivel való kapcsolatát

Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője azt mondta: egyetért azzal, hogy legyen formalizált kapcsolat az MDF és Debreczeni József között. A közíró az egyik kormányközeli lapnak kijelentette, hogy nem zárja ki, hogy politikusi szerepet vállal. • Debreczeni elismerte, hogy Orbán a korszak nagy politikusa

MNO
2009. 11. 25. 15:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI annak kapcsán kereste meg az MDF-es politikust, hogy szerdán a Népszabadság című napilapban Debreczeni József közíró nem zárta ki, hogy politikusi szerepet vállal. Mint mondta, a rendszerváltás óriási történelmi fordulatot jelentett, abban igyekezett részt venni. „Most is történelmi idők jönnek, ha nem is olyan reménytelik, épp ezért a politikai szerep is jöhet akár” – nyilatkozta a lapnak, majd hozzátette: számára csak az MDF jöhet szóba.

Kerék-Bárczy Szabolcs úgy fogalmazott: egyetért Debreczeni József írásaival és gondolatmenetével. Közölte: örülne annak, ha formalizált kapcsolat alakulna ki az MDF és Debreczeni József között, azonban – mint kiemelte – erről még nem tárgyaltak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.