Gráf József rámutatott: egyetlen ágazatban sem sikerült olyan jelentős eredményeket elérni az utóbbi években, mint a szesziparban. Méltán lehetünk büszkék a pálinkára, hiszen az ital legkiválóbb alapanyaga Magyarországon terem, sehol máshol a világon ilyet nem tudnak előállítani – fogalmazott az agrárminiszter. Emlékeztetett: létrejött a Pálinka Nemzeti Tanács, és országgyűlési határozat védi a pálinkát. Az országban mintegy hatvan kereskedelmi pálinkafőzde működik, a bérfőzdék száma pedig meghaladja a félezret. Az előbbiekben évente mintegy 400 ezer hektoliterfok pálinkát állítanak elő, a bérfőzdékből kikerülő mennyiség pedig mintegy 4 millió hektoliterfok körüli. Ám „ez nem rivalizálás, mindkét formának helye van a piacon” – jelentette ki Gráf József.
(MTI)

Ezért lesz minden MÁV-val közelekedőnek húsbavágó az, amit most a tiszások Brüsszelben művelnek - videó