Ha nem Mesterházy, akkor ki? Gőzerővel megy a mellébeszélés

Az MSZP még nem döntött miniszterelnök-jelöltje személyéről, minden ezzel kapcsolatos hír találgatás. Ezt Lendvai Ildikó pártelnök mondta az MTI megkeresésére pénteken.

MNO
2009. 11. 13. 12:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt napokban több internetes lap is azt írta, hogy Mesterházy Attila frakcióvezető lehet az MSZP miniszterelnök-jelöltje, legutóbb pedig a Népszabadság pénteki számában olvasható ugyanez az állítás. A lap úgy tudja, hogy a politikus egyben az országos lista első helyét is megkapja, frakcióvezetőként pedig a választások után is számítanak rá.

Lendvai Ildikó az MTI-nek azt mondta: minden a miniszterelnök-jelölttel kapcsolatos hír találgatás, az MSZP még semmilyen döntést nem hozott. Leszögezte, „természetes, hogy a baloldalon több e posztra alkalmas vezető politikus van”. Arra a kérdésre, hogy mikor dől el, ki a párt kormányfőjelöltje, a pártelnök azt válaszolta: a december 12-i kongresszus jelöl miniszterelnököt.

A kongresszusnak erre javaslatot a megyei elnökökkel való konzultáció után az elnökség tesz, majd az elnökség és a választmány közös előterjesztése kerül a kongresszus elé; a választmány ülése november végén vagy december elején várható – rögzítette Lendvai Ildikó. Arra a kérdésre, hogy Mesterházy Attila a jelöltek között van-e, a pártelnök azt válaszolta: a sajtó csupa alkalmas és kitűnő politikus nevét röpteti fel, közöttük a döntés a vázolt menetrend szerint történik meg. Hozzátette: a miniszterelnök-jelölt személye fontos, de még fontosabb az a program, amit képvisel, és az a jövő, amit az országnak kínál. Az MSZP olyan programmal készül, amely meg tudja alapozni a miniszterelnök-jelölt konkrét, személyes vállalásait is – fűzte hozzá.

Lendvai Ildikó kifejtette: a kongresszusig hátralévő egy hónap elsősorban a program, a következő négy év konkrét vállalásainak összeállításával telik, illetve ebben a hónapban folytatják le azt a kampányt, amelyben ismertetik a választókkal a válság elleni védelem eddigi eredményeit, azokat a baloldali törekvéseket, amelyek eredményeként nő a munka becsülete, az adócsökkentéssel nő a munkabér, csökken a távhőáfa. Az MTI úgy tudja, hogy az elnökség a választmánnyal közösen egy miniszterelnök-jelölt nevét terjeszti a kongresszus elé, aki egyben az országos lista vezetője lesz.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.