Hatalmas vihar a kicsi SZDSZ-ben

Legalább két szabad demokrata vezető, Skaliczky Andrea és Németh Kálmán nem írta alá a pártvezetésnek azt, a szabad demokraták parlamenti frakciójának megszűnéséről szóló közleményét, amelyen az ő nevüket is feltüntették. • Retkes: Beteljesíti dicstelen küldetését a frakció • Gulyás József kilép az SZDSZ-ből és a párt frakcióját is elhagyja • Retkes Attila megszűntnek tekinti az SZDSZ frakcióját

MNO
2009. 11. 30. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Skaliczky Andrea, az országos tanács (ot) elnöke az MTI-nek azt mondta, „miután a közleményt én sem láttam, nekem két mondatot mondtak róla, hogy kimenne valamilyen közlemény, kértem, hogy küldjék át a szövegét”. Hozzátette, hogy egy tárgyaláson ül, ezért nem látta az állásfoglalást és nem is adta hozzá a jóváhagyását.

Németh Kálmán azt mondta, hogy közvetlenül az MTI megkeresése előtt, de már annak megjelenése után olvasta a közleményt. A párt Vas megyei elnöke közölte, hogy nem ismerte teljes egészében az állásfoglalást és meg van lepve, hogy a neve szerepelt azon.

A politikus arról is beszélt, hogy korábban a párt országos szervezője hívta fel telefonon, akivel arról beszéltek, hogy egyetért-e az országos tanácsnak azzal a döntésével, hogy a frakció ne támogassa a büdzsé elfogadását. Közölte, hogy ő az ot döntését „fegyelmezett emberként” tudomásul vette, de a testület ülésén korábban már elmondta, hogy a nyár küldöttgyűlésen megválasztott „idézőjelbe tett Új SZDSZ-nek” nincs országgyűlési frakciója, mert a Retkes Attila elnök által kért támogatást mindösszesen a frakció öt tagja írta alá. Hozzátette, hogy a választást követően pedig többen kiléptek a pártból, illetve jelezték, hogy nem támogatják az elnök programját. Megjegyezte, hogy miután az Országgyűlésben öt ember nem hozhat létre frakciót, ezért álláspontja szerint az nem is szűnhet meg.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.