A Hír Televízió felvételét itt nézheti meg.
A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Bár a kormány azt állítja: az átszervezések nem járnak leépítéssel, az érdekképviseletek szerint munkahelyek ezrei szűnnek meg. A szakszervezetek már az ellen is tiltakoznak, hogy a MÁV nyugat-dunántúli vonalakat adjon át a GYSEV-nek. A VDSZSZ korábban azt mondta: ha a kormány nem enged a megszorításokból, folytatják a gördülő sztrájkot.
Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, ezen belül a MÁV tervezett átalakítását, egyes vasúti mellékvonalak megszüntetését. A kormányszóvivő szerdán jelentette be, hogy a kormány meghozta a végső döntést a MÁV egyes vonalszakaszainak bezárásáról, a tervezett 32 helyett „29 és fél szakaszon” szünetelni fog a vonatközlekedés, az érintett vonalakon buszok járnak majd. A kormány döntése értelmében a korábbi tervvel ellentétben megmarad a vasúti közlekedés három vonalon – Karád–Siófok, Nyíregyháza–Nyírbátor, Nyíregyháza–Vásárosnamény –; a Zirc–Veszprém vonal pedig a hétvégén működik turisztikai okokból.
A szóvivő kiemelte, hogy az átalakítás nem jár létszámleépítéssel. A hétfői egyeztetésen a mellékvonalak kérdése mellett a foglalkoztatással összefüggő kérdéseket tárgyalják meg. A szakszervezetek a legutóbbi munkaügyi vita óta a MÁV-csoporthoz tartozó cégeknél is egyeztetéseket kezdtek a foglalkoztatásról, de vannak olyan kérdések, amelyeket a kollektív munkaügyi vita keretében kell rendezni.
(MTI, hírTV)