A per előzménye, hogy a közigazgatási eljárásban az első fokon eljáró katonai építésügyi hatóság, majd pedig másodfokon 2007. június 20-án a honvédelmi miniszter is engedélyezte a Tubes tetején a beruházást. A közigazgatási eljárásban korábban megszületett másodfokú miniszteri határozatot azonban a perből később kizárt magánszemélyek, valamint jogi személyek – köztük Pécs városa – megtámadták a Fővárosi Bíróságon.
HM: folytatódik a beruházás
Hamarosan folytatódik a Tubesre tervezett NATO-radar beruházása – mondta az MTI érdeklődésére Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium (HM) szóvivője a Fővárosi Bíróság pénteki jogerős döntése után, amely zöld utat adott az építkezés folytatásának. Fontos leszögezni, hogy a mostani döntéssel senki sem veszített, hanem minden magyar állampolgár nyert – fogalmazott a szóvivő, aki jelen volt a tárgyaláson is. Hozzátette: azzal, hogy elhárult a jogi akadály a radar létesítése elől és folytatódhat az építkezés, biztosítani lehet Magyarország biztonságát.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.