Karsai választ kapott kérdéseire és megszavazza a büdzsét

Megszavazza a jövő évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokat a szocialista Karsai József, aki igennel voksol majd a büdzsé november 30-i zárószavazásán is.

MNO
2009. 11. 02. 17:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A képviselő elmondta: üdvözli, hogy a módosító indítványokban a szociáldemokrata értékek szerepelnek, s úgy látja: kockázatos lenne, ha nem lenne költségvetés, mert akkor az IMF felmondaná az országgal kötött hitelszerződést. Karsai elmondta: a nap folyamán Mesterházy Attilával folytatott négyszemközti beszélgetésen választ kapott a kérdéseire, ezért igennel voksol majd kedden és a hónap végén is. Hozzátette, hogy a megbeszélést a frakcióvezető kezdeményezte. „Viszontlátom a módosító indítványokban a szociáldemokrata értékrendet, azokat, amelyek megőrzésével kiállhatok a választóim elé” – közölte a politikus.

Hozzátette: a megbeszélésen felhívta a frakcióvezető figyelmét, ma Magyarország olyan helyzetben van az IMF-hitel miatt, hogy ha nem lesz az országnak elfogadott költségvetése, akkor a bizonytalan helyzet miatt a Világbank felmondhatja a hitelt, ezzel pedig január-februárra akár 350 forintba is kerülhet egy euró, és bekövetkezhet az államcsőd. Karsai szerint „ez sem az ellenségnek”, sem a szocialista pártnak, sem az országnak, sem az embereknek nem lenne jó.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.