Kifarol a kormány? Komoly siker a pápai légibázis

Magyarország NATO-n belüli pozícióihoz nagyban hozzájárul a pápai légibázis – mondta Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke a bizottság kihelyezett ülésén kedden Pápán.

MNO
2009. 11. 10. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus felhívta a figyelmet, hogy megfelelő oktatási szolgáltatásokat kell biztosítani a külföldi katonák és a Boeing-alkalmazottak gyermekei számára. Ugyancsak kiemelte, hogy szükség van megfelelő közlekedési infrastruktúrára, korszerű és biztonságos közútra, a várhatóan növekvő forgalmi igények kielégítésére a 83-as főúton az M1-es autópálya és Pápa közötti szakaszon. Kontrát Károly, a bizottság fideszes tagja úgy vélekedett: „a kormány megpróbál kifarolni” a 83-as főút korszerűsítése mögül. Csupán a jelenlegi nyomvonalat tervezik megerősíteni, holott ez az út „életveszélyes” – hangoztatta. Olyan útkorszerűsítésre lenne szükség, amely a következő 25-30 évben megfelelne a követelményeknek – tette hozzá. Lázár János komoly sikernek minősítette, hogy a pápai repülőtéren állomásozik a légi szállítási flotta, amely 12 ország, köztük 10 NATO tagország együttműködésével valósult meg a NATO Stratégiai Légi Szállítási Képesség (SAC) nevű program keretében.

A SAC program megvalósításának eddigi fázisairól Horváth József vezérőrnagy, a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség vezérigazgatója tájékoztatta a honvédelmi bizottságot. Egyebek közt elmondta: a pápai légibázison három amerikai gyártmányú C-17-es Globemaster típusú repülőgép állomásozik. Az első óriás szállítógép júliusban, a harmadik októberben érkezett. A légibázison eddig összesen 9,1 milliárd forintot fektettek be, amelyhez Magyarország mintegy 2,2 milliárd forinttal járult hozzá. A további fejlesztéseket 95 százalékban a NATO finanszírozza. A teljes beruházás 2012-ben fejeződik be. A vezérőrnagy kérdésre válaszolva közölte: magyar pilóta egyelőre nem repüli a C-17-eseket. Magyarország egy évben 50 órával rendelkezik a gépek repülési idejéből, amely 3500 óra évente. Szeretnék elérni, hogy a légi szállítási flottát támogató NATO-ügynökség (NAMA) Magyarországra helyezze át főhadiszállását. Erre 2010 végéig sor kerülhet – mondta az MTI-nek Horváth József.

A bizottsági ülésen Kovács Zoltán, Pápa polgármestere egyebek között a légibázison szolgálatot teljesítő külföldiek gyermekeinek oktatásával kapcsolatos finanszírozási gondokat vetette fel. Elmondta: nem kapnak normatívát azok után a diákok után, akik tanév közben kapcsolódnak be az oktatásba. A felmerült problémákra reagálva a bizottsági elnök kijelentette: koordinátorra lenne szükség kormányzati szinten, hogy elháruljanak az adminisztratív és technikai akadályok, gördülékenyebb legyen a szállítmányok beléptetési rendszere az országba, a korszerű közlekedési infrastruktúra pedig javítsa a projekt versenyhelyzetét.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.