Kilakoltatták a 65 éves asszonyt

Csütörtökön délelőtt rendőri közreműködéssel kilakoltatták otthonából Kálmán Ferencné 65 éves monori lakost, mert képtelen volt törleszteni adósságát a rendelkezésére álló havi 40 ezer forint nyugdíjból – közölte a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezője, Simó Endre.

MNO
2009. 11. 26. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Otthonvédők nem tudták megakadályozni a kilakoltatást, mert végrehajtásának biztosítására rendőröket vezényeltek a helyszínre.

Kálmán Ferencné otthonának ajtaján 11 órakor cserélték ki a zárat. A bank képviselői és a végrehajtók úgy zárták ki a lakásából, hogy bútora, ingóságai a lakásban maradtak, és nem férhet hozzájuk, mert csak akkor teheti be lábát az otthonába, ha a végrehajtó úgy akarja. Az asszonynak a mindennapi életéhez szükséges holmijai a házban maradtak. A Monoron át vezető 4-es számú főútvonal mentén, az Országút 11. szám alatt lakó asszony elmondta, hogy nincs hová mennie, nem tudja, hol fogja tölteni az éjszakát – áll a közleményben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.