Kitüntetéseket és köztársasági aranygyűrűket adtak át

Kitüntetéses doktori címeket adtak át Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében Dörnyei Ágnes vegyésznek és Sztriha László neurológusnak a Szegedi Tudományegyetem napja alkalmából rendezett ünnepi szenátusülésen szerdán a Tisza-parti városban.

MNO
2009. 11. 11. 10:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) két korábbi hallgatója azzal érdemelte ki az elismerést, valamint a Sólyom Lászlótól átvett, a köztársaság címerével ékesített aranygyűrűt, hogy tanulmányaik során érdemjegyük mindvégig jeles osztályzatú volt, s doktori vizsgájukat és védésüket is maximális eredménnyel teljesítették. „Mi itt, a Szegedi Tudományegyetemen elkötelezetten valljuk, hogy a tudás nyomán értéknek kell teremnie: szellemi és anyagi gyarapodásnak. Az eredmények hasznosításáért tenni éppúgy a mi dolgunk, mint új eljárásokat kigondolni a kutatások során és tudásunk legjavát adni a katedrán” – fogalmazott ünnepi beszédében Szabó Gábor, az SZTE rektora.

Az ünnepi szenátusülésen – amelyet a gyökereit 1581-ig visszavezető felsőoktatási intézmény azért tart november 11-én, mert jogelődjében, a kolozsvári egyetemen 1872-ben ezen a napon kezdődött el az oktatás – további elismeréseket, Doctor Honoris Causa és Senator Honoris Causa címeket, Pro Universitate-, Klebelsberg Kunó-, valamint egyetemi sajtódíjakat is átadtak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.