Kóka János továbbra is Bajnai és Oszkó feltétlen híve

A liberális frakció továbbra is a Bajnai–Oszkó-féle válságkezelés mellett áll – reagált az SZDSZ országos tanácsának szombati, a költségvetést elutasító döntésére Kóka János az egyik közösségi portálon.

MNO
2009. 11. 14. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A párt parlamenti frakcióvezetője arról írt, hogy „a Retkes–Demszky páros” pár napja még azt javasolta, a szocialistákkal közösen állítsanak miniszterelnök- és főpolgármester-jelölteket. „Ma azt mondják, hogy nem kellene támogatni a költségvetést” – tette hozzá. Kóka János közlése szerint a liberális frakció álláspontja változatlan: továbbra is a Bajnai–Oszkó-féle válságkezelés mellett áll.

Az SZDSZ országos tanácsa szombaton, az ügyvivő testület korábbi döntéséhez hasonlóan arról határozott, hogy nem támogatja a költségvetés tervezetét. Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón ezt azzal indokolta, hogy a tervezett büdzsé rontana a mélyszegénységben élők, a munkanélküliek, a kis- és középvállalatok, valamint a települési önkormányzatok helyzetén. Véleménye szerint a tervezett makropálya nem lesz tartható.

Retkes Attila a Népszava Online által kedden közölt interjúban javasolta, hogy Bokros Lajos az MDF EP-képviselője induljon el az MDF–MSZP–SZDSZ közös miniszterelnök-jelöltjeként a 2010-es választásokon. Budai Bernadett, az MSZP szóvivője erre reagálva azt mondta, hogy a párt a december 12-i kongresszusán dönt arról, kit jelöl kormányfőnek. Az MDF szóvivője, Kerék-Bárczy Szabolcs komolytalannak nevezte az ötletet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.