Kolompár visszább lépett kettőt és „örül” a tárgyalásnak is

Ha a romák nem kapnak tűzifát és költségvetési támogatást, megint szembekerülnek a nem romákkal – mondta Kolompár, aki „örül” a tárgyalásának, és rendkívüli közgyűlést hívott össze.

MNO
2009. 11. 04. 10:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy éve Nagycsécsen történt az első olyan romák elleni támadás, amelynek halálos áldozatai is voltak. Egyedül a Miniszterelnöki Hivatal képviseltette magát a megemlékezésen – mondta kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Kolompár Orbán. A romaság nyugtató szavakra vár, mert a gárdisták még mindig próbálkoznak vidéken – tette hozzá. Szerinte az OCÖ mindent megtesz annak érdekében, hogy a roma társadalom és a nem roma többség ne féljen egymástól, mert nincs miért.

A roma társadalomnak tűzifára és megélhetésre van szüksége – jelentette ki Kolompár, aki bízik benne, hogy a következő költségvetésben majd megfelelő források állnak ehhez rendelkezésre. Ha ez nem történik meg, az megint szembeállítja a romákat a nem romákkal – mondta.

Egy hónappal ezelőtt a Lungo Drom szerinte tévedésből kezdeményezte a rendkívüli ülést. Ő ugyanis összehívott egy közgyűlést, de még a jegyzőkönyvvezetőt sem szavazták meg, ezért bezáratta az ülést. Farkas Flórián másnap „törvénytelenül” összehívott egy gyűlést, de „tévedésből” november 10. került a meghívóra, amelynek két napirendi pontja van: az ügyvezető testület felállítása és az OCÖ közgyűlésének feloszlatása. Kolompár össze fogja hívni november 10-re az OCÖ-közgyűlést, és ha a Lungo Drom itt megszerzi a többséget, akkor „nincs mit tenni”, feloszlik az OCÖ.

Visszább lépett kettőt, ezért nem látja értelmét további lemondásnak. Kolompár állítása szerint „örül”, hogy hamarosan tárgyalása lesz, és a média csúsztatásait a független magyar bíróság fogja tisztázni.

(Forrás: ATV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.