Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!
A párt elnöksége ugyanis egyetért a Fidesszel abban, hogy a polgármesternek nem jár juttatás, de az erzsébetvárosi szocialisták a múlt pénteki közgyűlésen leszavazták a Fidesz erről szóló javaslatát. A találkozóra – a Hír Televízió információi szerint – még a héten sor kerül.
„Őszintén remélem, hogy a józan ész eszközei elegendőek lesznek” – válaszolt Lendvai Ildikó a Hír TV azon kérdésére, hogy hogyan akarják befolyásolni VII. kerületi párttársaikat.
Az ellenzéki párt már a hét végén jelezte: újból kezdeményezni fogja Hunvald György fizetésének megvonását. A polgármester csaknem 6 millió forintot vett fel fél év alatt. Az MSZP-s kerületvezetőt hivatali vesztegetés mellett hűtlen kezeléssel, magánokirat-hamisítással, hivatali visszaéléssel és többrendbeli csalással gyanúsítják a VII. kerületi ingatlanpanamában.
(hírTV)