Magyarországot ismét az oktatás fogja talpra állítani

A köznevelési, szakképzési, felsőoktatási és felnőttképzési rendszer újjáépítése áll a középpontjában az „Iskola, erkölcs, tudás” címmel szombaton a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) által szervezett konferenciának.

MNO
2009. 11. 03. 6:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hoffmann Rózsa, a párt oktatáspolitikusa az MTI-nek elmondta: radikális változásra, fordulatra van szükség az oktatásügyben. A tanácskozáson ismertetik és megvitatják a KDNP által eddig megfogalmazott oktatási téziseket. Az elmúlt esztendőkben évről évre kevesebb pénz jutott a költségvetésből az oktatási rendszerre. Az eredmények mára már annyira leromlottak a köz- és felsőoktatásban, hogy az a szellemi értékek fennmaradását és erősödését veszélyezteti.

A KDNP-s politikus elmondta: programjuknak öt prioritása van. Kiemelt helyen említette a nevelés kérdését, ami háttérbe szorult, kontraproduktívvá vált az elmúlt időszakban. Fontosnak tartotta a tehetségek megtalálását, fejlesztését, a leszakadás megakadályozását. Ez ma nem eléggé hatékonyan és szintén kontraproduktív módon történik, holott a közoktatás kiemelt feladatának kell lennie – jegyezte meg.

A szakképzés és szakoktatás területén szintén komoly gondok vannak, és a pedagóguspolitikát is elhanyagolta az elmúlt években a kormányzat, itt is változásra van szükség. Hoffmann Rózsa kiemelte: a jövőbeni intézkedések megfogalmazásánál jelentős szava kell, hogy legyen a pedagógustársadalomnak és az értelmiségnek egyaránt. Magyarországot ismét az oktatás fogja talpra állítani – utalt a konferencia mottójára a kereszténydemokrata politikus. A tanácskozáson pedagógusok, intézményvezetők, oktatási szakemberek, a KDNP tisztviselői tekintik át az oktatás legfontosabb kérdéseit. A tanácskozásra több száz résztvevőt várnak. A konferencián nyitóelőadást tart Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, felszólal Hoffmann Rózsa, illetve Seregély István, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia volt elnöke.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.