Majtényi csökkentené a kereskedelmi tévék büntetését

Majtényi László távozása előtt még csökkentené a Mónika show-ra és a Joshi Bharatra kilátásba helyezett büntetés mértékét, más tagok pedig még ennél is kisebb mértékben szankcionálnák a feltárt törvénysértéseket – olvasható Szalai Annamária csütörtöki közleményében. Az ORTT fideszes delegáltja szerint Majtényi módosító indítványával, a Mónika show-val kapcsolatos törvénysértések miatt az ORTT jogászai által javasolt 54 óra helyett mindössze 18 órára sötétítené el az RTL képernyőjét, míg a Joshi Bharat esetében kilátásba helyezett 105 millió forintos kötbér helyett csupán 24 órás műsoridő-felfüggesztést szeretne.

MNO
2009. 11. 26. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szalai szerint az RTL és a TV2 tavaly év vége óta a nézőszám hajszolása érdekében folytatott öncélú vetélkedés jegyében egyre több törvénysértést követett el a délutáni, gyermekek által is nézett műsorsávban a Mónika show és a Joshi Bharat bulvár talkshow-kban. Az ORTT napirendjén nyár óta gyűlnek a Mónika show-val és a Joshi Bharattal kapcsolatos törvénysértéseket feldolgozó előterjesztések, köztük egy 10-10 epizódot feldolgozó célvizsgálat eredményei. Az ORTT ahelyett, hogy visszatartó erejű szankcióval végképp megálljt parancsolna a sorozatos törvénysértéseknek, több mint fél éve halogatja döntéseit – áll a nyilatkozatban. A testület egy-egy tagja mindeddig különféle okokra hivatkozva próbálta elodázni a döntéshozatalt, ilyen ok volt például a kereskedelmi tévékkel való konzultáció eredményeinek bevárása, vagy az általuk október 1-jétől alkalmazott etikai kódex hatásának vizsgálata – véli a Fidesz delegáltja.

Majtényi László, az ORTT lemondott elnöke hivatali idejének utolsó ülésszakán került volna sor a talkshow-kal kapcsolatos törvénysértések tárgyalására, azonban az ülés határozatképtelen volt, így elmaradt – derül ki a közleményből. Az elnök ezért lemondásának határnapjára, 2009. november 30-ára, hétfőre, a megszokott ülésrendtől eltérően ismét ülést hív össze, hogy működésének utolsó napján a testület tárgyalhassa a Mónika show-val és a Joshi Bharattal kapcsolatos módosító indítványát.

Csökkentenék a szankciókat

Szalai úgy véli, Majtényi módosító indítványával a Mónikával kapcsolatos törvénysértések miatt az ORTT jogászai által javasolt 54 óra helyett mindössze 18 órára sötétítené el az RTL Klub képernyőjét, míg a Joshi Bharat esetében kilátásba helyezett 105 millió forint kötbér helyett csupán 24 órás műsoridő-felfüggesztést szeretne.

Az alacsony szankciók, amennyiben azt – feltehetően hosszú jogorvoslati eljárás után – végrehajtanák a csatornák, minden bizonnyal hatástalanok lennének. A nyáron kiszabott 12-12 órás büntetés sem hozott érdemi változást a műsorokban, ezért is érthetetlennek nevezi Szalai a leköszönt elnök indítványát.

„A műsorok sértik az emberi méltóságot és a család intézményét”

A Fidesz ORTT-be delegált tagja kijelentette, hogy önmagában a bemutatott témákat – a bűnözést, agressziót, szokásostól eltérő szexualitás orientációkat, pedofíliát, molesztálást, vérfertőzést, promiszkuitást, bántalmazást, lelki terrort – a kiskorúak még felnőtt segítségével sem képesek feldolgozni, ráadásul a bemutatás módja – trágárság, stúdión belüli erőszak, a műsorvezetők provokatív viselkedése – fokozzák a gyermekekre gyakorolt kedvezőtlen hatást. Félelmet keltenek, szorongást váltanak ki bennük, biztonságérzetükre negatívan hatnak – véli Szalai.

A műsorok a kiskorúak sérelmére elkövetett sorozatos törvénysértés mellett erősítik a társadalomban a romákkal szemben élő negatív sztereotípiákat, sértik az alapvető alkotmányos jogokat, az emberi méltóságot, a család intézményét – teszi hozzá. Szalai szerint a műsorok szervezése aggályos, a panaszosok szerint gyakran becsapják a műsorba hívott vendégeket, mással találkoznak, mint akit ígértek, kevesebb tiszteletdíjat, költségtérítést kapnak, olyan nyilatkozatot íratnak alá velük, amelyet nincs módjuk tanulmányozni, annak ellenére adásba szerkesztettek felvételeket, hogy ahhoz a szereplők nem járultak hozzá.

Káros hatásai vannak a műsoroknak

Az ORTT elemzése alapján azonban egyértelműen megállapítható: a konzultáció és a közös etikai kódex elfogadása ellenére a két talkshow szerkesztési gyakorlatában lényeges változások nem következtek be. A Fidesz képviselője szerint a műsorokban továbbra is megjelenik a verbális és a tettleges erőszak – csak az erőszak befejező képeit vágják ki a szerkesztők, de az ütésre lendülő kéz, a dulakodás hangjai, a műsorvezető döbbent tekintete továbbra is érzékelteti az agressziót és káros hatással van a 16 év alatti kiskorúak erkölcsi és szellemi fejlődésére. Amennyiben az ORTT elfogadja a leköszönt elnök utolsó munkanapján az alacsony szankcióra vonatkozó javaslatát, továbbra sem várható változás a csatornák műsorszerkesztési gyakorlatában – zárul a kommüniké.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.