Másodszor sem hagyták jóvá a köztévé hitelfelvételét

Második nekifutásra sem hagyta jóvá a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége, hogy 2,4 milliárd forintos beruházási hitelt vegyen fel a közmédium – tájékoztatta a szerdai tanácskozás több résztvevője az MTI-t.

MNO
2009. 11. 11. 19:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyikük közlése szerint négyen támogatták, hárman ellenezték a menedzsment kezdeményezését, míg hatan tartózkodtak. Mint mondta, a javaslatot nem támogatók azzal érveltek, hogy a szeptember elején történt első elutasítás óta új érv nem hangzott el a megszavazás mellett, ugyanakkor továbbra sem látják biztosítottnak az összeg visszafizetését.

Czeglédi László MSZP által delegált kuratóriumi elnök – aki, mint az MTI-nek elmondta, megszavazta a hitelfelvétel engedélyezését – azt közölte: a nemmel voksolók és a tartózkodók azzal indokolták álláspontjukat, hogy „nem hajtja végre a menedzsment az elnökség döntéseit.”

Helyettese, Balogh László (KDNP) azt emelte ki az MTI-nek nyilatkozva, hogy a Fidesz által delegált kuratóriumi elnökségi tagokkal együtt egy éve hangoztatják: ellenzik és elfogadhatatlannak tartják, hogy az MTV előre elköltse a TV2 koncessziós díjából a cégnek juttatott összeget.

Közlése szerint voltak olyan testületi tagok, akik bizonyos – meg nem nevezett – feltételekhez kötötték volna, hogy rábólintsanak a hitelfelvételre. Először szeptember 9-én utasította el a kuratóriumi testület többsége a hitelfelvételt, azzal az indoklással, hogy kétségeik vannak az összeg visszafizethetőségével kapcsolatban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.