„Meg kell látnunk a kilátástalan helyzetbe került családokat”

A rászorultak megsegítésére hívnak fel az ország összes katolikus templomában vasárnap, egy héttel a november 22-i Szent Erzsébet-napi gyűjtés előtt – tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága.

MNO
2009. 11. 13. 18:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ehhez kapcsolódóan a vasárnapi szentmiséken felolvassák az MKPK körlevelét, amelyben többek között az áll, hogy „meg kell látnunk az elszegényedett és kilátástalan helyzetbe került családokat, a megélhetésért aggódó családfenntartókat, a nélkülöző gyermekeket”. A körlevélben szerepel az is, hogy a gazdasági világválság egyik szomorú következményeként egyre többen kerülnek – sokszor a saját hibájukon kívül – anyagilag kilátástalan helyzetbe. Árpád-házi Szent Erzsébet példája felszólítja a híveket arra, hogy igyekezzenek „megőrizni és továbbvinni az evangéliumban gyökerező szolgáló szeretetet” – áll a dokumentumban. Az egyházi irat arra is felhívja a figyelmet, hogy 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lesz, ezért az MKPK arra kér minden hívőt, hogy „adakozzatok a szükség komolyságához illő nagylelkűséggel a karitász javára rendezett országos templomi gyűjtésen”.

Mint írják, a Magyar Katolikus Egyház hivatalos segélyszervezete, a Caritas Hungarica-Katolikus Karitász irányítja és végzi az egyház szeretetszolgálatának feladatait, ezért köszönetet mondanak „annak a sok ezer önkéntesnek, akik az egyházmegyék karitászcsoportjaiban áldozatos munkát végeznek”. Az MKPK körlevele XVI. Benedek pápa idén megjelent Caritas in veritate kezdetű enciklikájából is idéz: A gazdasági segélyeknek is olyanoknak kell lenniük, amelyeket „nem kísérhetnek hátsó gondolatok”. Nem csupán az érintett országok kormányának a bevonása szükséges, hanem a civil társadalom helyi gazdasági szereplőinek, kulturális tényezőinek, valamint a helyi egyházaknak a bevonása is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.