Mégis engedik a cigányokat tankolni a benzinkúton + Videó

Miután megállapodott a térség és Jász-Nagykun-Szolnok megye roma vezetőivel, elállt attól a szándékától, hogy kitiltsa benzinkútjáról a cigányokat – közölte a jászalsószentgyörgyi töltőállomás tulajdonosa.

MNO
2009. 11. 15. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tekintse meg a Hír Televízió felvételét!


Szabó László elmondta: pénteken szóban, szombaton pedig egy együttműködési megállapodástervezet szentesítésével írásban is megállapodott a térség és a megye cigány kisebbségi önkormányzatainak vezetőivel.

A dokumentum lényege, hogy az érintett roma vezetők személyesen igyekeznek jobb belátásra bírni azokat a – benzinkút-tulajdonos szerint roma – autósokat, akik tankolás után rendszeresen fizetés nélkül távoznak a töltőállomásról. Így nyújtva segítséget a vállalkozó kárának megtérítésében és hasonló esetek megelőzésében.

Emellett a felek kezdeményezik, annak a jelenleg még érvényben lévő joggyakorlatnak a megszüntetését is, miszerint aki 20 ezer forint alatti értékben lop, az nem követ el bűncselekményt, tette csak szabálysértésnek minősül, melyet nem rendőrségi, hanem közigazgatási eljárás keretében vizsgálnak – tette hozzá Szabó László.

A férfi hangsúlyozta: a papír aláírását követően azonnal eltávolította a létesítményre korábban kitett feliratot, amelyen egyebek mellett az volt olvasható: „Az elmúlt időszakban bekövetkezett események késztetnek arra, hogy a tulajdonomat képező és általam üzemeltetett benzinkutat bezárom a roma, cigány kisebbség előtt”.

„Ezt a felhívást egyébként többek között az igazságügyi miniszterhez, a kisebbségi ombudsmanhoz és a megyei rendőrfőkapitányhoz is eljuttattam. Vállalom érte a felelősséget. Ha megbüntetnek, kifizetem, ha elítélnek, leülöm” – fogalmazott a vállalkozó.

A töltőállomás tulajdonosa állította: évente 750 ezer forint kár éri azért, mert többen nem fizetnek a tankolás után, s állítása szerint a kamerák felvételei, valamint a szemtanúk egyértelműen bizonyítják, hogy romákról van szó.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.