Mesterházynak ki kell nyitnia a száját + Videó

A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben. Répássy Róbert Fidesz-frakcióigazgató vasárnap Budapesten úgy fogalmazott: az MSZP jelenlegi frakcióvezetőjének van miről beszélnie a Zuschlag-perben. • Gyurcsány tudtával Mesterházy döntött a pályázatokról? + Hang

MNO
2009. 11. 15. 10:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fideszes politikus sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy Mesterházy Attilára nézve súlyosan terhelő állításokat tett az ifjúsági és sportminisztérium több korábbi alkalmazottja, elsősorban Ocsovai Tamás és Topolánszky Ákos egykori helyettes államtitkárok.



Répássy Róbert több, a Zuschlag-perről szóló tudósításból idézett; ezek egyike szerint Topolánszky Ákos azt állította, hogy őt leggyakrabban Mesterházy Attila, a tárca akkori politikai államtitkára utasította. Mások azt mondták – folytatta a fideszes frakcióigazgató –, hogy Gyurcsány Ferenc minisztersége idején Mesterházy Attila alá tartoztak azok a pályázatok, amelyekből részesedhettek a Zuschlag Jánoshoz kötődő szervezetek.

Mesterházy Attilának tehát van miről beszélnie jövő heti, tanúkénti kihallgatásán, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, ahol tisztázhatja magát – közölte.

A Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségéről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban Répássy Róbert kijelentette: a szocialisták jelenlegi parlamenti frakcióvezetőjével egy olyan embert választana kormányfőjelöltnek az MSZP, aki „méltó miniszterelnök-jelöltje lenne a zuschlagok és hunvaldok pártjának”. Úgy fogalmazott: Mesterházy Attila személyével „újra támad a Gyurcsány–Bajnai-korszak”.

Felidézte: Mesterházy Attila Gyurcsány Ferenc helyettese volt az Ifjúsági és Sportminisztériumban; majd hozzátette, a politikus „folytonosságot mutat” a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal.

Fodor Endre tanácsvezető bíró október 19-én jelentette be, hogy a bíróság Gyurcsány Ferencet és Jánosi Györgyöt november 12-ére, Szilvásy Györgyöt és Benedek Andrást november 16-ára, Mesterházy Attilát és Keszthelyi Andrást pedig november 18-ára idézi be a Zuschlag-perben tanúkénti meghallgatásra.

Zuschlag János – aki az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, kiskunhalasi önkormányzati képviselő és a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja volt – 2007. szeptember 21-e óta előzetes letartóztatásban van.

Ügyében egy rutinellenőrzés után indult a nyomozás, amelynek eredményeként 2005-ben a Kiskunhalasi Városi Ügyészség indított vizsgálatot a számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanújával, több civil szervezet pályázatokon nyert támogatásainak felhasználása miatt.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.