Cser-Palkovics András (Fidesz) a kormányfőhöz fordult, akitől a Sukoróra tervezett King,s City kaszinóváros kapcsán kérdezett. Azt mondta, hogy az ügyben konkrétumokat csak a szabálytalanságok kapcsán lehet tudni miközben egyre több és aggasztóbb információ került nyilvánosságra. Emlékeztetett arra, hogy amikor hónapokkal ezelőtt először tett fel kérdést az ügyben, akkor a miniszterelnök arról beszélt, hogy a munkahelyteremtés miatt támogatták a projektet. A képviselő azt kérdezte, hogy miért kap még mindig kormányzati támogatást a befektetés, miközben szabálytalanságok kerültek napvilágra.
A kormányfő válaszában azt mondta, korábban már többször feltették neki ezeket a kérdéseket és a válasza mindig az volt, hogy a mindenkori kormánynak az a feladata, hogy munkahelyeket teremtsen, általánosságban ezért szoktak beruházásokat támogatni. Hozzátette, hogy a projekt paramétereit megnézve azt látták, hogy az közvetlenül háromezer, közvetett módon pedig további sok ezer munkahelyet teremt.
Hangsúlyozta, hogy a kiemelt nemzetgazdasági beruházás nem többlet pénzügyi támogatást jelent, hanem azt, hogy a projekt gyorsabban juthat hozzá az engedélyekhez. Kijelentette, hogy a kormány célja nagyberuházásokat hozni Magyarországra, de csak szabályos módon. Ezért ha kétely merül fel egy beruházás előkészítésével vagy annak bármely fázisával kapcsolatban, akkor a kormánynak el kell járnia az ügyben, ezért június elején a pénzügyminiszteren keresztül vizsgálatot kezdeményezett az ügyben. Elmondta, ezért kérték fel a beruházót, hogy csinálja vissza a vitatott telekcsere üzletet, mert akkor még mindig lenne lehetőség a munkahelyteremtésre.
(MTI)

Tiszta vizet öntünk a pohárba – ennyibe kerül egy lángos a Balatonnál