„Mocskos és aljas” lépés volt a szegedi standok áthelyezése?

Mocskosnak és aljas megoldásnak nevezte hétfőn a Fidesz szegedi szervezete nevében Kalmár Ferenc (Fidesz–KDNP) önkormányzati képviselő azt az eljárást, amely alapján vasárnap este a Mars téren áthelyezték tizenhárom kereskedő pavilonját. Bodó Imre országgyűlési képviselő szerint ezt jogi úton kellett volna elintézni, nem „diktatórikus eszközökkel”.

MNO
2009. 11. 30. 13:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pavilonok áthelyezését vasárnap este végezte el a piacot fenntartó Szegedi Vásár és Piac Kft., mivel hétfőre át kellett adni a területet a teret felújító kivitelezőnek. A kereskedőket azonban nem értesítették a munkálatokról, így többen az értékeiket is féltették, amikor este megpróbáltak bejutni a területre, ahová a biztonsági őrök senkit nem engedtek be. A fideszes képviselők szerint nem az éj leple alatt elvégzett bontás lett volna a megoldás.

A kereskedők szerint a munkálatokra a városnak nem volt joga, az önkormányzat szerint viszont igen. Mózes Ervin jegyző az MTI-nek elmondta: a Mars téri kereskedők ügyében két jogerős bírósági döntés született arról, hogy az ott lévő bódék ingóságnak minősülnek. Ugyanezt a döntést támasztotta alá a város jogi bizottságának állásfoglalása is. Az ingóság pedig áthelyezhető. A jegyző tudomása szerint azért volt szükség az esti bontásra, mert a piac üzemel, így a zárási idő után kezdődhetett csak az áthelyezés.

A bódékat már felállították, és ha sérülés van rajtuk, vagy javításuk szükséges, akkor azt a piac üzemeltetőjének el kell végeznie. A pavilonokban levő árukészletet, értékeket leltárba vették, majd védett helyre szállították, így azokat visszakapják a kereskedők – tette hozzá Mózes Ervin. Az ügyben számos bírósági eljárás folyt és folyik a város és a tucatnyi kereskedő között. A huzavona 2004-ben kezdődött, majd a Mars tér rekonstrukciója miatt a bódék lebontásáról négy évvel ezelőtt született döntés. Ezt az árusok több szempontból támadták meg a bíróságon.

A kereskedők pavilonjai 1969–1972 között épültek azzal a feltétellel, hogy állandó jellegű helyhasználatot biztosítanak, és ha piacrendezés történik, akkor a kereskedők kötelesek a piac más területére áthelyezni azokat. Most tizenhárom kereskedő tizennyolc pavilonját helyezték át. A Mars tér rekonstrukciójáról szóló kivitelezői megállapodást a héten írta alá a város a Merkbau Kft.-vel. Eszerint 1,2 milliárd forintból újul meg a piactér. 4600 négyzetméteres nagycsarnokot és 510 asztalos elárusítóhelyet alakítanak ki. Emellett egy 13 ezer négyzetméteres parkosított parkoló is készül, valamint egy rendezvénytér jövő őszre.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.