Négy napig hagyták a földön feküdni

Elítélték a négy napig magatehetetlenül földön fekvő idős asszony eltartóit csütörtökön a Somogy Megyei Bíróságon.

MNO
2009. 11. 05. 18:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nagynénjével eltartási szerződésben lévő férfit segítségnyújtás elmulasztásáért másfél év – három évre felfüggesztett – börtönre, élettársát életveszélyt okozó testi sértésért két év börtönbüntetésre ítélte a bíróság azzal a kitétellel, hogy egy év után bocsátható feltételesen szabadlábra – közölte Vadócz Attila, a megyei bíróság szóvivője, az ügyet tárgyaló bíró az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.

A Balatonlellén élő asszonnyal az eltartási szerződést három évvel ezelőtt kötötték meg, a férfi azonban időközben visszaköltözött Kaposmérőbe, így tavaly nyáron, amikor az idős asszony elesett a szobájában, már csak az élettársa lakott a nagynénivel. A baleset után a nő nem segítette fel a földről a magatehetetlen asszonyt, nem hívott hozzá orvost, szívószálon át ugyan adott neki levest és tejet, ám négy napig hagyta a szőnyegen feküdni, amit azzal magyarázott, hogy nem tudta felemelni.

Élettársát többször hívta telefonon, de ő arra való hivatkozással, hogy a nagynénje biztos szimulál és az állatokat sincs kire hagynia, csak négy nap múlva utazott el hozzá. Ekkor hívták az orvost, aki értesítette a mentőket. A 89 éves asszony életét megmentették, jelenleg egy otthonban van. A történtekre nem emlékszik.

A férfi élettársa esetében az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője három nap gondolkodási időt kért. A férfi és védője enyhítésért, míg az ügyész eltérő minősítést, életveszélyt okozó testi sértés megállapítását és letöltendő szabadságvesztést kérve fellebbezett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.