„Nem hinnénk, hogy az MSZP-nek tovább kellene molnároszkároznia”

A Fidesz ismét a szocialisták és a szabad demokraták kormányzására, korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált Szabó Zoltán (MSZP) szerdai sajtótájékoztatójára, amelyen a politikus azt mondta: egyre fenyegetőbben körvonalazódik a „narancsszínű világ”, vagyis az, hogy milyen lenne, ha a Fidesz kerülne hatalomra. • Az MSZP víziója: a „melegeket” börtönbe zárnák, könyveket égetnének

MNO
2009. 11. 04. 13:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Azzal kapcsolatban, hogy Szabó Zoltán Nádas Péter író nevét is megemlítette egy publicisztikáról szólva, Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, „ha már Nádas Pétert emlegeti Szabó Zoltán, akkor Nádas Péter következő szavait ajánljuk figyelmébe: a Magyarországot hosszú időn át kormányzó baloldal is csődöt mondott, a liberálisok is kudarcot vallottak. Mind korruptak”.

Veresné Szabó Éva balatonőszödi szavaival összefüggésben a helyettes szóvivő úgy fogalmazott, az MSZP-s országgyűlési képviselő „lebukása után (...) nem hinnénk, hogy az MSZP-nek tovább kellene molnároszkároznia”.

A folytatásban Cser-Palkovics András a már ismert idézetekkel válaszolt. Emlékeztetett Tóth Károly (MSZP) képviselő azon szavaira, hogy „tiszta szívből utálom a korrupciót, mert ráment az MSZP”, illetve Lendvai Ildikó MSZP-elnök mondatára, amely úgy hangzik: „Szégyen, ha magunkon hagyjuk a bélyeget. Utálom, ha mások helyett kell szégyenkeznem, és elegem is van belőle”. Mellettük például Hegyi Gyula volt szocialista európai parlamenti képviselőnek és Bacher Ivánnak, a Népszabadság publicistájának az MSZP körüli korrupciógyanús ügyeket taglaló mondatait idézte a közlemény.

Szabó Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a jobboldali kórus kirekesztő, gyűlöletkeltő hangokról szól. Ha a Fidesz kerülne hatalomra, „a melegeket börtönbe zárnák, az utcán könyveket égetnének, a nyilvánosság előtt pedig nem lehetne majd baloldali és liberális lapokat olvasni”, ha ugyan maradnának ilyenek – mondta.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.