„Nem követett el hibát a városi kórház doktornője”

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város meggyőződése, hogy nem követett el hibát a városi kórház doktornője, ezért támogatja az elsőfokú ítélet ellen indított fellebbezést – reagált Lázár János (Fidesz) polgármester a bíróság pénteken kihirdetett ítéletére, mely szerint pénzbírsággal sújtotta az orvost az úgynevezett csongrádi betegtragédia ügyében.

MNO
2009. 11. 06. 13:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A polgármester az MTI-nek eljuttatott közleményében az önkormányzat és a lakosság nevében úgy fogalmazott: „bízunk benne, hogy nem jogszolgáltatás, hanem igazságszolgáltatás történik az eljárás során”.

Az első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság pénzbüntetéssel sújtotta a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban. A bíróság a doktornőre összesen 200 ezer forint – kétszáz napi, ezer forintos napi tételű – pénzbüntetést szabott ki, valamint kötelezte az eljárás során felmerült 423 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.