Az OPNI bezárásról 2008-ban készült ombudsmani jelentés már megállapította, hogy sérültek a betegjogok, az ápoltak egy része az utcára került és a hajléktalanellátásban jelent meg. Nyáron utóvizsgálatba kezdett a hivatal, az erről szóló jelentés heteken belül nyilvánosságra kerül. Annak eddigi megállapításait ismertetve Borza Beáta, az OBH főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: az OPNI bezárása nyomán még mindig megoldásra vár a fővárosi pszichiátriai és addiktológiai ellátás, s egyelőre még meglehetősen konfliktusos a rendszer működése.
Vizsgálódásaik során az OBH munkatársai például azt tapasztalták, hogy drogfüggők, idősek és gyerekek pszichiátriai ellátása zajlott egy helyen. A több különféle kezelés alkalmazására felkészült OPNI bezárása problémát okoz abból a szempontból is, hogy jelenleg nehézségekbe ütközik az ilyen komplex kezelésre szoruló betegek ellátása a fővárosban. A pszichiátriai betegek száma egyre nő, de eközben mind kevesebben, mind nagyobb nehézségek közepette részesülnek megfelelő ellátásban – figyelmeztetett Borza Beáta.
(MTI)
Nincs megoldás: az OPNI bezárásával sérültek a betegjogok
A fővárosi pszichiátriai ellátás megsínylette az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárását – mondta el az Országgyűlési Biztosok Hivatalának (OBH) főosztályvezetője egy készülő jelentésre hivatkozva csütörtökön.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!