Nógrád megye vizsgálja fölül a miskolci paneltűz körülményeit

A Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot jelölték ki a fellebbezések alapján lezajló felülvizsgálat lefolytatására, azaz a másodfokú eljárásra a három emberéletet követelő, egy miskolci panelházban augusztusban történt tűzeset ügyében – mondta hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes vezetője. • Miskolci paneltűz: közveszélyokozás miatt nyomoznak

MNO
2009. 11. 09. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kohánka István közölte: az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság jelölte ki a másodfokú vizsgálat lefolytatására a Nógrád megyei hatóságot. Azért kérték más igazgatóság kijelölését, hogy az elfogultság kérdése fel se merüljön – tette hozzá. Mint elmondta, az ügy iratait megküldték, a Nógrád megyei igazgatóságnak a kézhezvételtől számítva 22 napon belül kell nyilatkoznia az ügyben.

Kohánka István arról is beszámolt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei igazgatósághoz két olyan beadvány érkezett, amelyben fellebbeztek a miskolci tűzeset kapcsán. Az egyiket – amelyet lakók egy csoportja nyújtott be, akik nem fogadták el a vizsgálati eredményt – 24 család írta alá. A másik fellebbezést az a férfi nyújtotta be, akinek a felesége és két gyermeke meghalt a tűzben, füstmérgezést szenvedtek. Mindkét beadvány érvényes – tette hozzá a helyettes vezető.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn tájékoztatta az MTI-t arról, hogy több ember halálát okozó gondatlan közveszélyokozás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a miskolci tűzeset ügyében. A tüzet emberi mulasztás okozhatta.

A miskolci tűzoltóság – szeptember végi – vizsgálati eredménye alapján a feltételezés szerint dohányzás vagy nyílt láng használata volt a tűz kiváltó oka. Ez azonban nem bizonyítható, így a szakemberek azt állapították meg, hogy a tűz keletkezésének oka ismeretlen. A tűz augusztus 15-én keletkezett a miskolci Középszer utcában, egy lakóházban. Füstmérgezésben a helyszínen életét vesztette egy 39 éves asszony és 13 éves fia, később a kórházban meghalt a nő 16 éves lánya is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.