A Fidesz elnöke leszögezte: a magyar parlamentáris rendszer akkor jó, akkor felel meg a magyar politikai hagyománynak, ha megpróbálja a középpontban tartani a parlamentet. Nem kell olyan a parlamenttel rivalizáló szereplő, mint az erős elnök. Ez nem azt jelenti, hogy az ilyen rendszer rosszabb demokráciát adna, de a magyar közjogi hagyományoknak nem az ilyen felel meg. Egykamarás parlament, mely a népfelség elvét szuverén módon gyakorolja – Orbán szerint erre van szükség.
Debreczeni József közíró-politológus tegnap bemutatott könyvét az ellenzéki pártvezető kampánykönyvnek nevezte. Mint mondta, minden választás előtt megjelenik egy ilyen a jobboldal miniszterelnök-jelöltjéről. Hangsúlyozta: nem érzi feladatának azt, hogy egyes zavart gondolkodású embereknek megfejtse a titkát.
Az Alkotmányról szólva Orbán azt mondta: az első passzusokban olyan veretes gondolatokra van szükség, melyek nem megosztják, hanem összefogják az országot. Jelenleg a magyar alaptörvényben egy átmenetiséget idéző passzus van, és az elmúlt húsz évünket ez jellemezte, az átmenetiség, amikor egyszerre volt jelen múlt és jövő. Hozzáfűzte: a lengyel alkotmány egy mestermű.
A Fidesz elnöke úgy vélte, az oroszok még segítenének is abban, hogy „20 év alatt energiafüggetlenséget érjünk el”. A gáztól való függetlenség egyik nagy nemzetgazdasági vállalkozásában tehát valószínűleg az oroszok részt fognak venni, holott ez a beruházás éppen az ő gázuktól való függést fogja enyhíteni – összegezte. Véleménye szerint alternatívát jelenthet az atomenergia fejlesztése, és ebben Oroszország partner lehet. Orbán szerint Pakson van egy blokk, amelyet fel kell újítani, a parlament pedig arról is döntött, hogy új blokkot kell építeni. A paksi pedig egy orosz típusú erőmű, és a felújítást, illetve az építkezést sem lehet megcsinálni az oroszok nélkül. Orbán Viktor rámutatott ugyanakkor arra, hogy energiaügyben az amerikaiakat sem fogják kihagyni, mert szükség van modern alternatív energiaforrásra is, amely szintén csökkenti majd Magyarország energiafüggését. Ugyanakkor beszélt arról is, hogy az orosz–magyar ügyek jelenleg nagyon zavarosak, azokat XXI. századi ügyekké, világossá, átláthatóvá kell tenni. Azt mondta, a magyar politika provinciális, fekete-fehérben gondolkodik, ez a tudatlanságból fakad. Úgy vélekedett, az, hogy Veres János volt pénzügyminisztert jelölték ki a keleti kapcsolatokért felelős embernek a kormányban, „mindent elárul”.
Arra a felvetésre, miszerint az orosz sajtóból az derül ki, hogy az oroszok azt gondolják, nekik a szocialisták barátaik, a Fidesz pedig ellenfelük, Orbán Viktor szerdán azt mondta: az Egységes Oroszország Párt az Európai Néppárttal ápol kapcsolatokat, és konzervatív pártnak nevezi magát. Orbán szerint az előbbi, Magyarországon közkeletű vélemény szerinte abból fakad, hogy az orosz kapcsolatok negyven éven keresztül a magyar kommunisták kezében voltak, és nyilvánvalóan nekik jobb kapcsolataik vannak. Ez egy logikus sztereotípia, amely sokáig élt a magyar közgondolkodásban, de „ennek igyekeztem most véget vetni, szerintem sikerrel. Ha így is volt, ez ma már a múlt” – fogalmazott.
A Fidesz elnöke, bár oka lehetne rá, igazából nem aggódik a Magyar Televízió miatt, hiszen 1988–1989-ben is „jól harcolt”. Orbán azt tanácsolta a köztelevíziónak: húzzák ki a választásokig. Arra a műsorvezetői kérdésre, hogy ha Mesterházy Attila, akit előző nap az MSZP miniszterelnök-jelöltjének javasolt a párt elnöksége, kihívja őt tévévitára, részt vesz-e azon, Orbán Viktor azt mondta: „Hol vagyunk még ettől, majd meglátjuk, messze van ez még”.
(hirado.hu, mti)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.