Összezártak, minden választmányi tag Mesterházyra szavazott + Képek

Egyhangúlag támogatta Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető miniszterelnök-jelöltségét budapesti zárt ülésén az MSZP országos választmánya – értesült az MTI szombaton. Mesterházy a kampányról azt mondta: intenzív, beleállós kampányra van szükség, a döntések előkészítése demokratikus lesz, de a végrehajtás nem. Mesterházy Attila egyébként a jeles alkalomra megszabadult jellegzetes arcszőrzetétől is.• Kovács Mesterházy miniszterelnök-jelöltségét támogatja

MNO
2009. 11. 28. 10:53
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MTI úgy tudja, csupán a jelölt tartózkodott a szavazásnál, amely egyébként egyhangú volt. Az elnökség a héten döntött arról, hogy Mesterházy Attila frakcióvezetőt javasolja kormányfőjelöltnek. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről a december 12-i kongresszus hozza meg a végső döntést.

Az MTI úgy tudja, hogy Mesterházy Attila beszédében a generációs együttműködés fontosságáról szólva megemlítette: már beszélt Gráf József agrárminiszterrel, Szili Katalin volt házelnökkel és Kovács László távozó magyar EU-biztossal, akik támogatják jelöltségét. A politikus a választmány zárt ülésén hangsúlyozta: a testülettől a támogatást nemcsak a jelöltséghez kéri, hanem a csapathoz is, amelynek tagjai a kampány aktív résztvevői lesznek. Az MSZP kampányáról azt mondta: intenzív, beleállós kampányra van szükség, a döntések előkészítése demokratikus lesz, de a végrehajtás nem.

A frakcióvezető szerint a program szempontjából fontos a folytonosság, vagyis vállalni kell az eredményeket, ugyanakkor a változás képességét is meg kell mutatni, azt, hogy a szocialisták mit akarnak a jövőben másként csinálni. Az MTI információi szerint arról is beszélt: bűnnek tartja azt, ha valaki a közösség ellen akar cselekedni, de mindenkinek, aki velük akar dolgozni, helye van a csapatban. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a következő időszak nem az egyéni utak ideje.

Mesterházy később a Zuschlag-üggyel kapcsolatos kérdésre azt mondta: tanúként részt vett a bírósági tárgyaláson, amit tudott, elmondta, az igazat mondta, és többet ezzel nem kíván foglalkozni. Egy másik kérdés kapcsán közölte, hogy vasárnap részt vesz a Szili Katalin által alapított mozgalom első rendezvényén, mert fontosnak tartja a volt házelnök által az MSZP érdekében végzett munkát. Arra a felvetésre, hogy teljesen lekerült-e a napirendről a párton belül tisztújítás, azt felelte: ez az elképzelés nem kapott támogatást, így a kongresszuson várhatóan erről nem lesz szó, és szerinte ez most így helyes a választások előtt néhány hónappal.

Fotók: Tóth Tibor

Lendvai Ildikó pártelnök azt mondta: Mesterházy Attila személyével arra is választ adnak, hogy a párt mit akar hangsúlyozni „sokszínű önmagából”. A testületnek elmondta: az elnökség döntésének az volt a célja, hogy megmutassák „a jövő emberét”, akit csapat segít a kampányban. Szavai szerint a jelölt vállalja a kockázatot, és úgy vélik, nincs lefutott meccs, végigharcolják a kampányt – értesült az MTI. A pártelnök hangsúlyozta: képesek összefogni, és képesek az egységre. Lendvai Ildikó beszélt arról is, hogy amikor a jelöltről gondolkodtak, három elképzelésük volt, és mindegyik végén megfelelő ember állt. Az egyik a múlt sikereit szimbolizálta volna, amelyből Kovács Lászlóra lehetett ismerni, a másik egy külső jelölt lehetett volna, a harmadik pedig az, aki „közülük való, baloldali, de másoknak is szimpatikus”.

Lendvai Ildikó arra hívta fel a figyelmet, a jelöléssel demonstrálják, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltjével, a „politika egyik veteránjával” szemben a szocialisták a jövő emberét állítják ki. Az MTI információi szerint az ülésen Kovács László is Mesterházy Attila támogatásáról szólt.

Végül Simon Gábor azt emelte ki, hogy a választmány Mesterházy Attilát egy tartózkodással egyhangúlag javasolta miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP-n belüli csapatmunkát a muskétások jelszava jellemzi majd: egy mindenkiért, mindenki egyért.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.