Pesti: A feudalizmus korát idézi a magyar egészségügy

Pesti Imre, a Fidesz képviselője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a feudalizmusban szokásos lakhelyelhagyási tilalom lép életbe azzal, hogy kilenc évre egy kórházhoz kötik a fiatal orvosokat. • Ki gyógyít itt, ha szinte éhen halnak a fiatal orvosok?

MNO
2009. 11. 12. 12:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fiatalok Magyarországon szeretnének dolgozni, ám például e miatt a rendelet miatt egyre több végzős orvos hagyja majd el az országot. Így az itt kiképzett orvosok Nyugat-Európában fognak dolgozni, a magyar betegek pedig ellátás nélkül maradnak – mondta a fideszes szakpolitikus.

Kérdésre közölte: körülbelül bruttó 60 milliárd forintba kerülne a rezidensek bérének emelése, de figyelembe véve, hogy a fiatalok költeni fognak, áfát fizetnek majd, tehát egyfajta gazdaságélénkítő hatása lenne a fizetésemelésnek, akkor látható: Magyarország számára ez mindössze néhány milliárd forintba kerülne. „Ennyit megér, hogy a drága pénzen kiképzett magyar orvosok itthon maradjanak” – jegyezte meg.

A Magyar Rezidens Szövetség mint a magyarországi szakorvosjelöltek és fiatal orvosok érdekvédelmi szervezete csütörtök délután A fiatal orvosok üzenete a társadalomnak című performansszal fordul a nyilvánossághoz, hogy felhívja a figyelmet a fiatal orvosok körülményeire.

Pesti Imre tájékoztatóján úgy vélekedett, a kormány káros és romboló egészségpolitikájának eredményeképpen az egészségügy valamennyi ágazata és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló és beszállító szféra is válságba került. „Az egészségügy csődje a magyar gazdaság csődjéhez vezet” – jelentette ki.

Szerinte a kormányzat és az egészségügyi vezetés körül morális válság is kialakult. Példaként említette, hogy most, a kórházakkal megkötött, a finanszírozásról szóló szerződés végrehajtásánál kiderült: a kórházaktól olyan mértékben vontak el forrást, hogy a megkapott 4,5 milliárd forintot az elkövetkező két hónapban visszavonják tőlük.

Az új finanszírozási rendszert a kórházak nem tudják túlélni – hangsúlyozta az ellenzéki képviselő.

A Magyar Kórházszövetség elnökének levelére utalva Pesti Imre azt mondta, a jelenlegi finanszírozás mellett az egészségügy bármelyik nap összeomolhat. A Népszava csütörtöki számában Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke közölte: levélben kérte az egészségügyi minisztert, hogy a decemberre ígért 6 milliárd forintot a hónap elején és ne a közepén utalják az intézményeknek. Javaslatát azzal indokolta, hogy az alulfinanszírozás miatt a kórházak komoly problémák elé néznek már novemberben is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.