Rendkívüli ülést hívnak össze Tompán

Rendkívüli képviselő-testületi ülést hívott össze hétfőre Tompa polgármestere a településen történt hármas gyilkosság miatt.

MNO
2009. 11. 05. 10:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belágyi Mihály csütörtökön az MTI-nek azt mondta: az ülésen döntenek majd arról, hogy az önkormányzat milyen segítséget tud nyújtani az áldozatok – a házaspár és 41 éves lányuk – családtagjainak, illetve akkorra derül ki, hogy a család miben kéri a városvezetés segítségét. Tájékoztatása szerint a meggyilkolt 41 éves nőnek két iskoláskorú gyermeke van, ők most a nagynénjüknél vannak. Az asszony férje úgy nyilatkozott, hogy nincs szükségük anyagi gyorssegélyre.

A polgármester úgy tudja, hogy a bűncselekmény idején a családtagok közül csak a három későbbi áldozat tartózkodott a tanyán, a 41 éves nő férje munkába ment, a két gyerek pedig iskolában volt. Belágyi Mihály azt mondta: nem tudni, mi állhatott a hármas gyilkosság hátterében. A polgármester a gyilkosság további részleteiről nem kívánt nyilatkozni.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.